Az ötszörös NBA- és kétszeres olimpiai bajnok Kobe Bryant NBA-pályafutását bárki jól ismerhette eddig is, "előtörténete" azonban mind ez idáig homályban maradt. Ezt ismerte fel Mike Sielski, aki a sztár elfeledett tinédzserkorát kíséri figyelemmel könyvében, és így új perspektívából nyújt betekintést az életébe. Megmutatja, honnan indult ez a pályafutás, mint ahogy azt is, hogy ha az ego ambícióval és tehetséggel párosul, abból kivételes fenomének születhetnek.
Kobe legendája Philadelphia külvárosából, Lower Merionból ered. A helyi gimnázium csapatánál indult minden, itt formálódott Kobe személyisége. Onnantól látjuk őt, amikor még nem érte el semmilyen jelentősebb célját, de már biztos benne, hogy el fogja érni azokat. Gimnáziumával meg is nyerik az 1995-96-os pennsylvaniai állami bajnokságot, annak ellenére, hogy a csapat soraiban ő az egyetlen igazán kiemelkedő tudású játékos. A könyv addig követi nyomon a sorsát, míg meg nem valósul egyik nagy vágya: a Los Angeles Lakers tagja lesz. A Felemelkedés felbecsülhetetlen értékű forrásanyaga révén Mike Sielski óriási előnyre tett szert a 2020-ban helikopter-balesetben elhunyt dobóhátvéd más kutatóival szemben, hozzáférhetett ifjúkorában vele készült, de sohasem publikált, álmairól, céljairól tanúskodó interjúkhoz. Sőt maga a szerző is több mint száz interjút készített kötetének hősével kapcsolatban az igazán árnyalt kép megteremtése érdekében, gyakran a korai szemtanúk tapasztalataira alapozva, és olyan anekdotákat elmesélve, amiket eddig nem hallhattunk.
A Felemelkedés sokkal több mint egy szimpla kosárlabdakönyv. Egy lenyűgöző ikon identitás- és fejlődéstörténete. Minden szuperhősnek szüksége van egy eredettörténetre - és most Kobe Bryant eredettörténete is megszületett.
"Ha valaki azt mondja, hogy valamire nem vagyok képes, akkor addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálom, mégpedig a lehető legtudatosabb, leghihetetlenebb módon." (Kobe Bryant)
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.