Előszó
A PROLÓGUS
vagyok.
Repülve jöttem át
a Marmara harsogó tengere mellől,
hol számkivetetten, egyedül várja
szétszórt hamvaiban a feltámadást
Rákóczi hűséges íródeákja: Mikes.
Ő küldött...
Tovább
Előszó
A PROLÓGUS
vagyok.
Repülve jöttem át
a Marmara harsogó tengere mellől,
hol számkivetetten, egyedül várja
szétszórt hamvaiban a feltámadást
Rákóczi hűséges íródeákja: Mikes.
Ő küldött engem.
Nyugodni nem tud.
Furcsa, kósza hírek repültek arra
a csattogó viharok szárnyain
Erdély felől. Zágonból bús sóhaj
szálldosott a tavaszi estén
s szembetalálta a bujdosó árnynak
Zágon felé küldött vágyó sóhaját.
Zokogva borultak össze, mint két számkivetett
bujdosó magyar,
kinek sehol a nagyvilágon élnie nem lehet,
meghalnia nem szabad.
Rodostó sötét ciprus-fái alatt,
nyugtalan vére lobogó tüzétől emésztve bolyongott
a bujdosó.
Nagy, szürke felhők szálltak át az égen Erdély felől
elfojtott bánatot, szemekből szívbe titkolt milliónyi
könnyet
ott rejtegetve vészterhes ölükben.
A tenger harsogott.
Vissza