Miklós kalandjai

Előszó

Részlet a könyvből :

Mikor egy regény elkezdődik, legtöbb esetben az olvasó nincs tisztában azzal, hogy milyen tájékra, miféle emberek közé vezeti őket az iró; vig eseményeket, vagy bús történeteket lát-e maga előtt lejátszódni, midőn végig levelezi a könyv lapjait. Néha az iró maga sem tudja egész bizonyossággal, hogy melyik alakjával mit csináljon?
Mert hogyan kezdődik a regényírás?
Láttatok már lepkegyűjteményt, amelyben a legkülönbözőbb pillangók, kezdve a kis sárga káposzta pillétől a hatalmas diszes és királyi ruházatú éji pillangókig, gombostűre szúrva egymás mellett terjesztik ki szárnyaikat? Minden írónak megvan a maga lepkegyűjteménye. Csakhogy az ő skatulyáiban nem pillangók vannak gondosan felgombostűzve, hanem csupa emberek: mindenféle emberek, a kiket látott valamikor, vagy akikről hallott. De még olyan alakok is szerepelnek ebben a gyűjteményben, akik csak az iró képzeletében élnek. Némelyik irónak nagyobb a gyűjteménye, a másiké kisebb: de mindegyikében ott van a kis káposzta-pille (a közönséges, egyszerű ember), valamint a királyi pillangó is (a rendkívüli, csodálatos ember). Már most, ha regényt akarunk írni, kiválasztunk a gyűjteményből néhány felgombostűzött lepkét. Egymás mellé állítjuk őket, mint gyermek az ólomkatonákat. És elkezdődik a játék. Az egyik ólomkatona lesz a király, a másik a szolga, a harmadik pedig a gonosz ember: ugyan ki tudná előre megmondani a játék végét? Nem sérül-e meg játék közben valamelyik hős, nem cserél-e szerepet a végén a király a szolgával és a gonosz emberből nem lesz-e jó ember? Egyik-másik ólomkatona ki is dől a sorból. A játék végén a játékmester visszarakja alakjait a skatulyába és holnap élőiről kezdődik a mulatság.
Ennek a regénynek hőse a Tisza partján született. Ott állott a nyirisási határban egy régi, tágas falusi ház és benne a Kászoniak laktak. Éppen Kászoni Mihály uram volt a ház ura. Vissza