Előszó
Részlet a könyvből:
Áhitattal és gyönyörködve nézzük a fejünk fölött ragyogó csillagot, és elfogódik bele szivünk, midőn a tudósok, akik messzelátó csöveiken át vizsgálják a tündöklő égi testet,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Áhitattal és gyönyörködve nézzük a fejünk fölött ragyogó csillagot, és elfogódik bele szivünk, midőn a tudósok, akik messzelátó csöveiken át vizsgálják a tündöklő égi testet, megértetik velünk, hogy hiszen az a csillag voltaképpen szintén csak olyan teke mint az, amelyen magunk is élünk; szintén a nap körül forog; van éjjele és hajnala; van téli hava és jege; van tavaszi virulása, érlelő nyara, borongó ősze, mint a mi földünknek; s hogy felhők rajzanak körülötte, tengerek terülnek el fölületén s folyamok szeldelik keresztül-kasul; s hogy nyilván hozzánk hasonló teremtések is népesítik.
Áhitatunk csak fokozódik ezek tudatával, gyönyörködésünk csak annál nagyobb.
E példa magyarázza könyvünket is.
Látjuk a fejünk felett ragyogó királyt. Szeretettel és csodálattal tekintünk fel hozzá, mert hiszen az ő népének útjait világítja meg. Sugárzása nekünk szól, az ő hatalma a mi megnyugvásunk.
De nagyon magasan van.
Egy szép nap azonban megjön az engedelem, hogy a rajzoló és író művész ám igazítsa feléje az ő közelítő ónját és tollát.
S megtörténik a kedves csoda.
A rideg távolság megszínesedik, ködös pontok alakot öltenek s meglátjuk a mi királyunkat az ő teljes, hódító emberi voltában is, amint örül és bánkódik, dolgozik és imádkozik, szedvén a családi boldogság rózsáit, vagy nemes megadással nyújtva oda homlokát a vérző tövisnek.
Vissza 
