Mikszáth Kálmán összes művei - Regények és nagyobb elbeszélések 3-5.

Előszó

Azon töröm én a fejemet, hogy nézhet ki az a fű, mely a lohinai határban nő?
És hol nő? A csalitosban, a nádas tájékán, a csevice mellett, fent a sivár Hrebenka tetején, a mogyorós domboldalon, a pagonyban, a réteken vagy a rozsok között?
Nyalka tót menyecskék, mikor kosarakban hordják haza az üszőnek vagy az öregnek, a Riskának, hogy észre nem veszik, hogy rá nem akadnak arra a bizonyos fűre még egyszer?
Mit? Hát már ráakadtak egyszer?
Rá bizony. Hiszen éppen az! Csakhogy talán el sem tudom én azt mondani.
A lohinai bíró-, Szekula Mihálynak ablakába egy éjjel paszkvillt dobott be valami gazember, a külső ablaktáblát betörve (pedig tót faluban aranyért sem találni üveges tótot, aki becsinálja), hogy - azt mondja - a fiatal pap ilyen meg olyan hitvány ember lévén, rendeli (t. i. a paszkvill-író), haladéktalanul dobja ki a község a paplakból, vigye ki bútorostól, feleségestől a határra, mert különben mához egy hétre Lohinára röpül a veres kakas.
Az pedig rosszhírű madár a falvakban. A veres kakas csak akkor jó, mikor a fehérre kopasztott kakast süti odabenn a tűzhelyen!
Amit megígért: betartotta (ki gondolta volna, istenem, ki gondolta volna?), a falu csakugyan megyulladt rá egy hétre, majdnem egyharmadrésze elégett. S a tűz rémletes éjjelén új paszkvillt találtak bedobva most már az egyházfi, Mirava Andrásnak a pitvarába. Szakasztott olyan írás, mint a másiké, avult, sárgás, recés papírdarabkák, éppen úgy átkötve, piszkos, bizonytalan színű fonállal. Vissza