Fülszöveg
Régtől ismerős, otthonos hang: nemcsak értem, amit mond, hanem azt is tudom, mit gondol közben, ami nagy előny az olvasásakor, hiszen Géher István a rejtőzködő feltáruikozás és a feltárulkozó rejtőzködés oly megrendítő kettősségének a költője.
Ferencz Győző
Géher István a kortárs költészet kimagasló alakja, finoman intellektuális iróniája, humánuma, emberi tartása költők generációinak mutatott példát. Kevés embertől tanultam annyit, mint tőle. A verseit, az első két kötetét hamar olvastam, megvoltak otthon. Valamit onnan nagyon eltettem magamnak, az önérzetet, a rejtőzködést, a feszítetten játékos nyelvet. Más volt, mint amiket addig olvastam. Ez nekem ösztönösen kellett.
Mesterházi Mónika
A mai napig a te szavaidat hívom elő magamból, ha nehéz. Lenni és tudni tanultam tőled, tanár úr, István - őrzöm és adom tovább, amíg vagyok.
Lázár Júlia
Géher István költői hangja sosem volt hangos, de mindig erős, makacs, tehetséges költészet volt. Keveset írt, ám mindig nagy műgonddal,...
Tovább
Fülszöveg
Régtől ismerős, otthonos hang: nemcsak értem, amit mond, hanem azt is tudom, mit gondol közben, ami nagy előny az olvasásakor, hiszen Géher István a rejtőzködő feltáruikozás és a feltárulkozó rejtőzködés oly megrendítő kettősségének a költője.
Ferencz Győző
Géher István a kortárs költészet kimagasló alakja, finoman intellektuális iróniája, humánuma, emberi tartása költők generációinak mutatott példát. Kevés embertől tanultam annyit, mint tőle. A verseit, az első két kötetét hamar olvastam, megvoltak otthon. Valamit onnan nagyon eltettem magamnak, az önérzetet, a rejtőzködést, a feszítetten játékos nyelvet. Más volt, mint amiket addig olvastam. Ez nekem ösztönösen kellett.
Mesterházi Mónika
A mai napig a te szavaidat hívom elő magamból, ha nehéz. Lenni és tudni tanultam tőled, tanár úr, István - őrzöm és adom tovább, amíg vagyok.
Lázár Júlia
Géher István költői hangja sosem volt hangos, de mindig erős, makacs, tehetséges költészet volt. Keveset írt, ám mindig nagy műgonddal, szilárd hittel a költészet fontosságában és megváltó erejében. Fontosnak tartanám, hogy összegyűjtött versei az olvasók kezébe kerüljenek.
Nádasdy Ádám
Vissza