Mindörökké (dedikált példány)

Előszó

46 évvel ezelőtt volt a soproni Alma Maternek a mi évfolyamunkban egy lelkes vadászatkedvelő csoportja. Az erdészeti tudományokat egyesek a katonai szolgálat és fogság után folytatták, mint Fuchs Antal, mások frissen az érettségi után, mint én. A keserű nélkülözések és a háború utáni bizonytalanság ellenére mindannyian tele voltunk lelkes tervekkel. Mindannyian elhivatottjai voltunk az erdészeti pályának, a természetközeli erdőgazdálkodásnak, amelyben a vadnak és a vadászatnak hagyományos értékeit is meg kell őrizni. Hagyományokban gazdag és némileg szabad volt egyetemünk, egészen 1950-ig bezárólag. Selmecbányáról, a megszállók elől, a bányászati és erdészeti főiskolával együtt a bajtársias szellemet, a diákhagyományokat és a túlnyomó részben német diákdalokat is átmenekítették Sopronba. Itt, ebben a légkörben alakult ki a mi "akadémiai vadásztársaságunk". Ennek a könyvnek az írója, aki a nevezetes FUCHS nevet viseli, akkor már utolérhetetlen vadászismereteivel, személyes varázsával és nem utolsósorban szervezőkészségével - csapatunk vezetője lett. Nagyon jól nézett ki, mikor négylábú vadásztársaink, németvizslák, gordonszetterek, cockerspánielek és tacskók is részt vettek szakestélyeinken. Békésen és jólnevelten elnyúltak az ágyakon vagy az ágyak alatt egészen addig, amíg Flocki, a foxterrier gazdájával meg nem érkezett. Mert ez a göndörszőrű macskák-réme volt társaságunk legnagyobb bajkeverője. Az igazi baj 1950 után érte el társaságunkat, mikor a kommunizmus sztálinista kegyetlensége szétkergette csapatunkat, vezetőnket pedig néhány másik kollégával az egyetemről kizárta. Én német nyelvterületre menekültem, de nem Thüringiába, őseim hazájába, hanem Ausztriába. Vissza