Mit ér a nyelvünk, ha magyar?

Előszó

Végigkísérni, hogy miképp is született meg a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelvéről szóló törvény - szövegét lásd az Új Szó 1990. október 27-i számában - az 1990 márciusa és az 1990. október 25. közötti, a szlovák-magyar együttélés szempontjából rendkívüli feszültségekkel terhes időszakban, feldolgozni azt a hatalmas mennyiségű és terjedelmű írást, amely ezzel kapcsolatban a szlovák sajtóban, illetve a hazai magyar lapokban megjelent, részletesen taglalni a sajtóban folyó nyelvtörvényháború során kirajzolódott szűkebb témaköröket (nyelvtörvény és nemzetiségi oktatás, a nyelvtörvény - európai szemmel, a nyelvtörvény és az első Csehszlovák Köztársaság nemzetiségi nyelvpolitikája stb.) szocio- és pszicholingvisztikai, történelmi és politológiai, szociológiai és jogtudományi tanulmányok tucatjait, kismonográfiák sorát igénylő feladat volna.
E rövid előszóban be kell érnünk annyival, hogy csupán a nyelvtörvény elfogadása után megjelent értékelő-minősítő írások közül emeljünk ki - a számtalan közül - itt mindössze három, ám alapvető fontosságúnak tartott dokumentumot.
Az egyik: Az Együttélés Politikai Mozgalom a nyelvtörvényről című állásfoglalás, amely az Új Szó 1990. november 7-i számában jelent meg, s amelyben a mozgalom Intéző Bizottsága szigorú fenntartásokkal fogadja, "jogokat korlátozó", "jogsértő", "diszkriminatív jellegű" s a "demokráciaellenes erők érdekeit szolgáló" jogszabálynak minősíti az elfogadott törvényt, hangsúlyozva, hogy az "nem teremti meg a nemzeti kisebbségek által lakott területeken a természetes kétnyelvűség alapját." Vissza

Fülszöveg

Zalabai Zsigmond (1948) a szlovákiai magyar irodalom középnemzedékének oszlopos tagja, egyik legismertebb és - mind idehaza, mind Magyarországon - egyúttal az egyik legelismertebb alkotója. Negyedszázados irodalmi munkássága alatt (melyet a korábbi esztendőkben kétszer a Madách Imre Irodalmi Díjjal, 1994-ben pedig Fábry Zoltán Díjjal jutalmaztak) többféle, egymástól merőben különböző műfajban bizonyította tehetségét, rendkívül széles látókörét. Írt irodalomkritikai műveket (Vers a túloldalon, Mérlegpróba), irodalomelméleti-poétikai-stilisztikai monográfiát (Tűnődés a trópusokon), esszéisztikus helytörténeti-művelődéstörténeti-néprajzi szociográfiákat szülőfalujáról, Ipolypásztóról (Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó), tudós kutatója a régi magyar irodalom felvidéki hagyományainak (Szenczi Molnár Albert: "Szorgos adósa vagyok hazámnak", Baróti Szabó Dávid: Jer, magyar lantom), a nemzetiségünk sorsa iránti elkötelezettség, a közösséget szolgáló mély és öntudatos küldetéstudat jegyében pedig évtizedek óta mint felelős hangú közíró, illetve ugyanilyen szerepkörben mint kötetösszeállító van jelen szellemi életünkben. Szülőföldismeretünket A Csallóköztől a Bodrogközig című antológia, védelemre, erősítésre szoruló anyanyelvünk ügyét pedig a nagy sikert arató A hűség nyelve című tanulmány-, esszé- és vallomásgyűjtemény összeállításával szolgálta-erősítette, a rendszerváltás előtti szellemi ellenállásnak nemigen kedvező éveiben is.
E gyűjteménye, a provokálóan izgalmas című Mit ér a nyelvünk, ha magyar? újabb bizonyítéka Zalabai Zsigmond nyelvünk sorsa iránt érzett mély felelősségének. A hagyományos grammatikaközpontú nyelvművelés mellett ez a kötet a "politizáló nyelvészet", a szociolingvisztikai ihletésű nyelvművelés és nyelvvédelem első olyan szlovákiai magyar megnyilvánulása, amely - hisszük és valljuk - legalább akkora sikerrel tarthat számot a legszélesebb olvasóközönség érdeklődésére, mint a pontosan egy évtizeddel korábban megjelent A hűség nyelve című, két kiadásban rövid idő alatt hálás olvasókra találó antológia. Vissza