Mit főzzünk?

Előszó

Mikor e sorok iróját megkérték arra, hogy irjon előszót egy uj szegedi szakácskönyvhöz, e sorok irója épen szegényes ebédje előtt volt még, ennélfogva dühösen jelentette ki, hogy ő ilyen ostobaságot nem csinál. Ki az ördög vesz ma szakácskönyvet, amely az ősi tradiciók szerint csak azt mondja meg, hogy: "végy három tojást" és "végy egy deci tejfölt" és "végy negyedkiló cukrot", de azt nem mondja meg, hogy honnan végy? Enélkül pedig azt is mondhatá, hogy "végy elefántcsülköt" és "végy kolibrinyelvet", mert azokhoz se nehezebb ma hozzájutni azoknak, akik az exotikumokat kedvelik, mint szegény embernek a tojáshoz, vagy a cukorhoz.
Ebéd után azonban némiképen megváltozott a felfogásom. A jóllakott ember mindig jobb ember, mint az éhes; azzal lehet beszélni. Megértették velem, hogy ez nem olyan szakácskönyv lesz, mint a többi. Ez nem parancsol rá senkire, hogy "végy". Ez csak elmondja szerényen, hogy ez kellene, meg az kellenek, - ha volna. Benne lesz az is, ami után királyi lakomákon is megnyalnák az ujjukat a magas uraságok, de mivel ott rendesen nem sok emberre teritenek, benne lesznek a szegényb
emberes koszt receptjei is. Utóvégre azt is csak meg kell főzni s azt is csak meg kell valakiknek tanulni. Ez olyan univerzális tankönyve lesz a szakácsművészetnek, amiből tanulhat a legtudósabb mester is, de ami nélkül nem lesz mester a legtehetségesebb növendékből sem. Vissza