Mit is főzzek?

Előszó

Budapest ostroma idején történt. A legsötétebb napokban, amikor már mindenkit elcsigázott a várakozás, az átélt rémségek, a felszabadulás vágya.
A szükségtűzhely füstös, repedezett lapja előtt állott egyik aszszony és valamit kavart. Igen nagy figyelemmel, mert éhes szájak várták a reggeli leveskét. Kanálka zsír olvadt ott és éppen sercegni kezdett, mikor nem messze a vaksi ablaktól gránát csapott be valahol. A fal megrendült, vakolat, törmelék hullott a sérült házból mindenfelé. Sikoltozás, futás zaja, dobogás, csak a lábas mellett álló aszszony nem mozdult. Két tenyerét a zsír fölé tartva mondta:
- Jaj, csak ide ne, ne a zsíromba!
Mikor elcsitult az ijedtség, kinevették, kicsúfolták.
- Más gondod nem volt? Azt a semmi zsírt féltetted? Hátha rádszakadt volna a tető, a fal?
Az asszony csöndesen mosolyogva felelt:
- De nem szakadt le. És aki élve maradt, annak enni kell adni, hogy élhessen! Hiába nevettek.
A mosolygó asszonynak igaza volt! Akármi kavarog körülöttünk és bennünk, a családnak, élőknek, dolgozóknak enni kell adni.
Ezért készült ez a szakácskönyv! Ebben a munkában szeretne segíteni, mint az elmúlt időkben is, ötletekkel, mert ma azzal kell pótolni sok mindent. Munkamódszerrel, mert ez sokszor még anyagot is pótol! Tudjuk, soha ilyen nehéz nem volt a háziasszony sora, mint most. De ezen sem jajgatás, sem kétségbeesés nem segít, csak a lelkes, buzgó, szeretettől fűtött együttes munka!
Szeretet, jószándék küldi tanácsait e kis könyvben, fogadják szeretettel, jószándékkal és azzal a hittel, hogy a legkisebb munka is fontos, mert egy szem a munkaláncban. A munkáéban, mely új országot, emberséges világot akar építeni.
Budapesten, 1945 telén.
Z. Tábori Piroska. Vissza