Mit láttam falun?

Előszó

Részlet a könyvből:
"Látta volna, mi volt itt tavaly szeptemberben meg októberben - mondja Szolnokon a szakszervezet egyik vezetője. - Itt torlódott össze majd az egész Tiszántúl úri népe, mert itt volt a híd, itt mentek át a Tiszán Pest felé. Egyik karaván a másik után. Jöttek Nyíregyházáról, Békéscsabáról, Mezőtúrról, Karcagról, a jó ég tudja, honnan. Autóval, szekérrel, hintóval, ki hogy tudott. Fölpakolták az ágyneműt, az asszonyok meg a gyerekek a dunyha tetejébe csücsültek, az úr meg hajtotta a lovat, mert kocsist már nem kaptak, amelyik eljött volna velük. Úgy mentek, akár a sátoros cigányok. Volt itt például a gyárban egy igazgató. Az mindig azt mondta, hogy nem kell félni, sose érnek az oroszok Szolnokra, mert a Tiszántúl szétverik őket a németek. Egyszer éppen benn vagyok nála az irodában, de akkor már nagyon lehetett hallani azágyúzást, szól a rádió, bemonjda, hogy itt meg itt, Szolnoktól valami százhúsz kilométerre visszaverték az oroszokat. »Látjátok - azt mondja az igazgató -, nem lesz itt semmi baj.« Ahogy ezt elmondja, becsap egy gránát a főépületbe, tőlünk vagy kétszáz méterre. Az igazgató fehér lett, mint a fal. »Sárika - azt mondja a titkárnőjének -, pakoljon gyorsan, egy félóra múlva indulunk.« Durr, erre becsap a második ugyanoda. Az úristenit, mint a nyúl, úgy futott ki az ajtón, öt perc alatt fölpakoltak a kocsira. Az a nagy, kövér ember reszketett, mint a nyárfalevél, még akkor is, amikor abakon ült.Ütötte a lovat, ahogy bírta, nehogy véletlenül itt éjék az oroszok. Mi meg nevettük." Vissza