Modern költők I.

Előszó

A "Modern költők" első kiadása annak idején rövidesen elfogyott és már évek óta nem kapható könyvesboltokban. Főkép a közönség kívánságának teszek eleget, mikor ezt a verseskönyvet, melyből a háború előtti boldog magyarság megismerte a külföldi költőket, újra sajtó alá rendezem. Munka közben összeszedegettem azokat a műfordításaimat, melyek az elmúlt hét év alatt keletkeztek. Így az anyag - az újjal megtetézve - kétszeresére nőtt és természete szerint három külön kötetre szakadt. Az első a franciáké, a második a németeké, a harmadik a többi népeké s köztük ott vannak bengáli, perzsa és zsidó versek is, melyek az első kiadásban nem szerepeltek. Nem kell hangsúlyoznom, hogy az antológia így sem teljes és ma sem akar föllépni ezzel az igénynyel. A költők életrajzát új adatokkal egészítettem ki és összegyűjtöttem, vagy összegyűjttettem azoknak a velük foglalkozó cikkeknek címét és dátumát, melyek utóbb jelentek meg. Magukat a költőket pedig időrendben - születésük éve szerint - vonultattam fel s azoknál, akik erősen vannak képviselve (Baudelaire, Rilke), a verseiket is lehetőleg megírásuk időpontja nyomán csoportosítottam, úgy hogy az olvasó fogalmat alkothat fejlődésükről.
Mielőtt antológiám lezárnám, pár szót az olvasóhoz. Mindenekelőtt nem szeretném, ha ennek a könyvemnek - a külső megjelenésénél és a benne rejlő kétségtelenül sok munka folytán - nagyobb fontosságot tulajdonítana, mint magam. Gyalúforgácsok ezek, egy művész műhelyéből. Hogy ennyi gyalúforgácsom van, annak csak az az oka, hogy sokat dolgozom. A háború és forradalmak alatt, mikor majdnem minden magyar költő némaságra volt kárhoztatva, vagy ha szólhatott, futott tulajdon érzéseitől és gondolataitól, én is felejteni akartam. Minden napnak meg volt a maga feladata. Sokszor nem gyakorolhattam erőmet. Ekkor legalább az erőm tudatában akartam lenni. Mint a légtornász, kitől elvették hintáját és porondját s szűk szobájában svédtornázik, próbálgatja, érzékenyek-e még idegei, erősek-e izmai, képes-e még arra, amit egykor tudott, s készül az egyetlenre és nagyszerűre, a halálugrásra. Cél sohase volt számomra a műfordítás, csak eszköz. Bevallom, azzal a hittel fordítottam le ezeket a verseket, hogy egykor majd eldobom őket. Hogy most megjelennek, puszta véletlen. Vissza