Kalandok a braziliai őserdőben

Előszó

Diákálmok, tervek és mindaz, amit az ifjú lélek gazdag fantáziája álmatlan éjszakákon előhoz a szoba sötétjéből, az éjszakai cserkésztábor lehamvadt tüzének parazsából, az ebben a könyvben megvalósult. Az ifjú nem számol bajjal, küzdelemmel és minden az elképzelése sima országútján rohan, legtöbbször a soha meg nem valósulás felé... Akinek pedig sikerül terve, annak fizetni kell. Mert az élet semmit nem ad ingyen. A ma örömeiért a holnap búja jár és a ma fájdalmaiért az örömteli holnap. Eseményekben mindig gazdag az ember élete. Ennek forgatagában ezerszer fordul a Sors kereke. Ezzel mindenki tisztában van. De olyan biztosra senki nem veszi a Sors pálfordulásait, mint az őserdők iszalag- és lombtömegében küzdő erdei vadász. Tudja, hogy csak úgy kell örülnie élete minden percének, mint annak a kicsiny madárcsodának, a parányi kolibrinek, amely tovaröppenve csókolja le az erdők pompázó virágairól a harmatot. Az őserdőben azt csinálja a törvényt, aki erősebb. Igazságnak nincs köze az élethez. A gyengébb elbukik. De nem vigasztalan világ ez. Nagyon lehet szeretni. Az élet legszebb megnyilatkozásai úgy magukhoz láncolják itt az ősrengeteg vándorát, hogy mire észrevenné magát, késő! Már visszavonhatatlanul az őserdő barátja, szerelmese. Ez pedig soha többé nem ereszti. Néha meggyűlölteti magát a vadon, talán csak játékból, hogy azután még jobban szeressük. A folyók és mocsarak gyilkos kipárolgásai, az állatvilág leselkedő veszedelmei, az erdők minden titka csak arra jó, hogy új teljesítményekre, új megismerésekre serkentse az erdők vándorát. Veszély? Nem ismerik. Mindent feledtet a százféle alakban, százféle módon jelentkező csodálatosan szép őserdő rejtelmessége.
A természet szeretete minden ember lelkében benne él és csak kevés kell hozzá, hogy lángra lobbanjon. Az érzések átrezdülő húrjain a vadonbeli emlékek újra végigfutnak benne... Hogy is volt csak? Vissza