Zenta és Magyarkanizsa községek II. világháborús hősi halottjai

Előszó

Zenta lakosságát mindig is érdekelte városának története. Ezt az érdeklődést elsősorban a világtörténelmi jelentőségű zentai csata (1697. szeptember 11.) dicső fegyverténye táplálta, ám ez idővel kiterjedt a település nevére, létrejöttének körülményeire majd az egész településtörténetre a kezdetektől a jelenkorig. Nagy szerencséje volt városunknak, hogy ehhez a kíváncsisághoz adottak voltak azok a professzionátus vagy amatőr történészek és helytörténészek is, akik elhivatottságot éreztek a múltak homályában búvárkodni, kutakodni elsárgult, poros okiratok halmazai között. Ebből a fajtából való volt Ugróczy Ferenc szerzetes, aki - igaz, nem csupán történészi buzgalomból, hanem a tiszteletdíj kecsegtető reményében is - írásba foglalta a zentai csata történetét, de még inkább a Dudás család zentai születésű sarjai: Gyula, Andor és Ödön, hogy csak a legjelentősebbeket említsük.
Különösen Dudás Gyula (1861-1911) munkássága adott nagy lendületet a zentai helytörténeti kutatásoknak, mert noha neki nem sikerült létrehoznia (legalábbis sajtótermék formájában) városa monográfiáját, viszont sikerült felkeltenie az érdeklődést a várostörténet megírása iránt. Ez a „bogár a fülben" aztán ott zúgott-ziimmögött vagy száz éven át, amikor is a híres-neves zentai csata 300. évfordulója közeledvén végre is a zentaiak elszánták magukat a dudási projektum megvalósítására. Persze, nem ment a dolog simán, mert hiszen az 1997-re tervezett megjelenési évből 2000., magából a teljes monográfiából meg csupán „első kötet" lett 1920-szal, azaz a Monarchia széthullásával és Zentának (a Délvidékkel együtt) egy új államalakulathoz csatolásával bezárólag, ám a megindult folyamat ma már nem állítható meg: a helytörténeti kutatások tovább folynak intézményesen is a zentai Történelmi Levéltár keretében, meg amatőr alapon is, a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre útján. (A két intézmény egyébként a legszorosabb együttműködést alakította ki egymással és a Thurzó Lajos Közművelődési Központ részeként működő Zentai Múzeummal is.)
Ehhez az összehangolt helytörténeti feltáró munkához csatlakozott már néhány éve Molnár Tibor levéltáros, a Történelmi Levéltár fiatal munkatársa. Kutatási területe az üzemtörténet mellett (A zentai Kommunális Vállalat 50 éve) főleg a hadtörténet. Első önálló munkájában az első világháború zentai áldozatairól írt átfogó ismertetést, majd ugyanazt megtette az első világháború magyarkanizsai halottai adattárának felkutatása terén is. A jelen munkában viszont már a Tisza mente II. világháborús áldozatai sorozatának I. részeként Zenta és Magyarkanizsa községek II. világháborús hősi halottjait veszi számba a fiatal szerző.
Tévedünk azonban, ha azt hisszük, hogy Molnár Tibor munkái csupán unalmas adathalmazok, amelyeket átböngészve legfeljebb a családtörténetben búvárkodók lelnek őket érdeklő mozzanatokra. Azon túl, hogy a kutató lelkiismeretes munkával az állami és egyházi halotti anyakönyvek, plébániai és kórházi feljegyzések aprólékos áttanulmányozásával a tárgyat érintő minden adatot begyűjt és feljegyez, még alapismereteket is közöl a történelmi eseményekről, áttekintést ad a háború lefolyásáról, körülményeiről.
A jelen mű ebben a tekintetben túltesz Molnár Tibor minden eddigi munkáján, hiszen áttekinti a magyar királyi honvédség szervezeti fejlődését 1919 és 1938 között, a „hongyarapítást", azaz az elcsatolt területek egy részének visszaszerzését 1938 és 1941 között különös tekintettel a Délvidék visszatérésére, majd a II. világháborúban való kényszerű részvételt. A történelmi körképet a magyar hadifoglyok szomorú sorsának rövid áttekintése, valamint a hősi halottak adatai összegyűjtésének és a sírok nyilvántartásának ismertetése zárja le. Vissza