Mongólia művészete

Előszó

Alig száz éve még, hogy utazók, kik Ázsia szívében jártak, az akkor sokszoros igát nyögő mongol népnek rövid jövőt, gyors pusztulást jósoltak. Idegen uzsora, mandzsu fegyverek, nemesi és kolostori önkény, sok népirtó ragály gyötörte, ritkította Mongólia népét, s úgy látszott, hogy a cári birodalom határán, a mandzsu birodalom északi végén terülő pásztorországban végképp lejárt, megállt az idő, mozdulatlan végképp lejárt, megállt az idő, mozdulatlan az ázsiai középkor. Oroszország és Kína forradalmai nyomán azonban e század tizes éveiben ismét elérte Mongóliát a világtörténelem sodrása, és a mongol nép, melynek harcos pásztor-elődei hét évszázada karddal maguk írtak világtörténete, 1911-ben rövid életű, fél-önállóságot szerzett a cári hatalom és a köztérsaségi Kína között. A főpap-császárú ország vezetői a régi rendet óvták volna, de a XX. század óhatatlanul és feltartóztathatatlanul behatolt a lámakolostorok hanyatló világába, új eszmék hatottak, a bezárt világ, melynek látóköre addig alig terjedt túl a Kínát is, Tibetet is kebelében őrlő mandzsu birodalmon, most tágulni, nyílni kezdett, és ez a nagymúltú nép elindult a nemzettéválás nem könnyű, de megmaradást ígérő útján. A törékeny, alig elismert önkormányzat nem sokáig tartott. 1919-ben a polgári forradalmú Kína katonái szállták meg a mandzsu szolgaságból épphogy kilábalt országot, majd a vérengző balti báró, Ungern fehérgárdista rémuralma következett. Vissza