Monteverdi: Poppea megkoronázása

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
Négyszáz évvel ezelőtt született Monteverdi. Shakespeare kortársa volt; eredendően drámai tehetsége is csak Shakespeare-éhez mérhető. Művészetének kiindulópontja, éppúgy, mint a négy angol drámaíróé, az emberi lélek mély ismerete és egy olyan látásmód, mely együtt csodálja a világ jó és rossz oldalát, az emberi jellem mindenféle megnyilvánulását. Talán éppen ez az illúziók nélküli teljesség, amiért Shakespeare-t és Monteverdit annyira modernnek érezzük.
Mindenképpen drámai zseninek kellett lennie annak az embernek, akinek a kezében először jött létre a zenedráma, önálló műfajként. Monteverdi művészetében valósult meg először, egyetlen drámai folyamat szolgálatában a zene és szöveg szétválaszthatatlan egysége: az opera, amely - éppen a zene által - talán minden más műfajnál mélyebben jellemezheti az embert, követve tettein és szavain túl legbensőbb világa felé. A zene dráma születésének ideje az az idő, amikor az ember a küldő világ megismerése után (ami a renaissance "feladata" volt) saját belső világa felé: az emberi jellemek sokféleségét kezdi kutatni, sorsok, szenvedélyek összeütközését figyeli meg és próbálja egy új világképben kifejezni. Az emberi egyéniség nagy lépése ez, amit általában úgy szoktunk nevezni, hogy átmenet a renaissance-ból a barokkba. Ebből a szempontból Monteverdi azt jelenti a zene, amit Michelangelo a képzőművészet történetében: a renaissance ember nyugalmát felváltja valami izgatottabb, szenvedélyektől feszült légkör, ami drámában nyilatkozik meg. Ez a drámaiság minden művészetben jelentkezik: a festészet, sőt a szobrászat is egyre inkább "jeleneteket" ábrázol, érzelmektől fűtött, cselekvő embereket. Vissza