Szegedi tulipántos láda I-II.

Előszó

Részlet:

Kedves öreg árnyak
Saul nem lehetett ártatlanabb abban, hogy a próféták közé keveredett, mint amilyen ártatlan hímeződtem bele a piaristanapnak méltóságos ünnepi szőnyegébe én, együgyű pamutszál. Könnyítek a lelkemen azzal, hogy kiadom az értelmi szerzőt, Prelogg igazgató urat. Ő viselje értem a felelősséget, ha nem jól viszem a fratar operarius szerepét. Mert ez jutott nekem ma, a missa solemnist mások mondják, én csak a harangot húzom, olyan megilletődéssel, amely nem kisebb, mint a misemondóké. A harangok közül se választottam a pátosz öreg harangját, hanem az emlékezés halk csengetyűjét. Ez illik a kegyes atyákhoz, akik boldogan nyugosznak az örök álom celláiban, lecsonkult márványkeresztek alatt, istenkezevetette virágokkal takaródzva. Ez illik a kedves öreg árnyakhoz, akikhez ha fölér a harangszó az égi mezőkre, fölrezzennek, összefogódznak és ahogy lenéznek ránk, áldást mosolyognak le a régi városra, amely íme megnőtt, megemberedett, kicsit tán el is kevélyedett, de szívében megmaradt gyereknek és alázatos hálával hajtja meg fejét azok előtt, akik megfogták a kezét még falu korában és azóta el se eresztették többet.
Nagy erdő a szegedi kegyesoskola kétszáz esztendeje, én csak úgy cinege módjára szállongok benne egy kicsit és cinegének szeszély a törvénye. Terebély nagy fákat, országra toronyló sudárokat lehet hogy elkerül, de a virágos bokrokra, napos tisztások fölött ringó vadrózsagallyakra bizonyosan leszáll. Vissza