Tiborc új arca

Előszó

Íme jövőbe fordult az élet. Jövőben élünk mi hálás és háládatlan boldogok. Tizennyolc év, melyből nyolc még a mélybe zuhant, ott megütköztünk a rémmel, s onnan emelt fel bennünket a diadalmas erő. Ma már apám kedves Kálmán Katája lefényképezhette, Boldizsár István megénekelhette az ő boldogabb, okosabb és szebb magyarjait. Nem hivalkodó kivételeket, hanem igenis a tizennyolc évvel ezelőtt három millió Tiborc közül választottak és azok gyermekeinek mai arcát. Szónál hitelesebb, költészetnél ékesebb a lencse, mely az elrontott régi életekre hullt új fényt hirdeti.
A bizalmatlan, bús, lemondó, dacos, sovány, keserű szájak, haragos és fénytelen szemek reménytelensége elmúlt. Száz év legnagyobb elméi fejlesztették ki minden irányban, szívósan törhetetlen hittel és fáradhatatlan szorgalommal az új társadalmi rend tudományát, milliók tömegei vérükkel sokszorozták meg erejét, hogy ezt a reménytelenséget eltörölhessék.
Tíz év nem idő egy nemzet életében. Fokozatosan edződik a változáshoz egyén és tömeg. De kérdezzünk meg bárkit bármely munkálkodó közösségben, akit már szóra lehet bírni s hol sírva, hol kacagva vall múltról és jelenről. Mint ezeken a képeken. Hogyne nevetne a hajdani cseléd-napszámos, mikor ma saját tíz holdján gazdálkodik, vagy a vén gyökérszállú erdőkerülő sztahanovista fia, ha pompás egyetemi hallgató hadnagyfiára néz! Ki merte remélni, hogy a "sok kínok asszonya" ilyen felséges és bájos mozdulattal tapinthatja ébren erősre álmodott fiát s úgy ölelheti ölébe egészséges, ápolt kislány-unokáját, mint az élet kenyerét? A "világ legöregebb gyerekéből", aki bölcs volt és szomorú, korunk jelképét mintázta a politikailag megalapozott öntudat. Ez csak tíz kitapintott család családok rengetegéből, akik új történelmet írnak új ezer év Tiborcainak.
Már nincs ok lángolva őrjöngeni a múlt matt. Tiborc, ha panasza van, nem Bánk bánnak sírja el, hogy ő alkalomadtán saját keserűségéhez csapva villámként sújtja a bűnös fejéhez. Bírálat ma a fejlődés motorja, ha Tiborc önmagával és társaival elégedetlen, magánál tanultabb és okosabb testvéreink mondja meg, akik nem ötletszerűen, hanem egyenletes, szívós, tervszerű munkával megszüntetik az okokat és okozatokat.
Tiborc nem ezeresztendős aggastyán többé, nem is tízéves gyermek. Kifejezést tud adni érzéseiről. Tanul, olvas, céllal dolgozik és művelődik. Tanítók megszámlálhatatlan sokasága fog össze, hogy élete vérbe ne boruljon, hanem egyre dúsabban, öntudatosabban, mosolygóbban virulhasson.
Ha a föld az elkövetkező tizennyolc év alatt akkorát lendül a világszabadság felé, mint az elmúlt alatt, ugyan álmodunk-é oly ragyogó álmot, mint amit Kálmán Kata akkor fog lefényképezni!
Budapest, 1955. január 25. Vissza