Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig II.

Fülszöveg

Komlós Aladár kétfrontos harcot vívott a harmincas-negyvenes évek szellemet és cselekvést egyaránt megdermesztő korában. Éles látású és hangú publicisztikájában és tanulmányaiban szinte egyedüliként követelte a zsidó szellemi elit megteremtését, s tevékenyen részt vett a szervezés munkájában. A magyar zsidóságra zúdult tragédiából azt a pozitívumot igyekezett kicsikarni, hogy az gondolja végig kritikusan a végzete előszobájáig vezető utat, és rendezze sorait az érték és minőség s ebből eredően: az önismeret és vállalás újra felismert erőtereiben. S mivel cselekvésre ösztönző felfedezését nem támasztotta alá kellő tudás: magára kellett vállalnia az alapozást is. Míg első kötetünkben a monográfia bevezető fejezetei filológiailag megfogható anyaggal dolgoznak: az eredet történelmi, szociológiai, statisztikai vagy nyelvi, vallási tényeivel vagy a magyar zsidóság művelődése lépésről lépésre kialakulásának írásbeli dokumentumaival, addig a tanulmányokból itt monográfiatorzóvá szerkesztett kötet finomabb, érzékenyebb s főleg verifikálhatatlanabb matériával: az identitással foglalkozik. És az azonosságtudat alatt elhelyezkedő s a tudatos létezés minden szegletét átható, mégsem megragadható fogalommal: a lélekkel A monográfia a történetben is épp ott ér végett, ahol ez a posztumusz tanulmánygyűjtemény elkezdődik: Kiss József, a költő és lapteremtő-szerkesztő és nemzedéke megjelenésével a magyar irodalomban. Tőle, illetve a Nyugatot megalapozó A Héttől szisztematikusan halad végig Komlós érdeklődése a történet - általa belátott - végéig: a holocaust magyar irodalmi veszteségeinek lajstromozásáig. Vissza