Míg új a szerelem

Előszó

Részlet a könyvből:
Úgy helyezkedtek el, mint a révbeértek. Összenéztek, mosolyogtak. Úgy pillantottak egymásra, mint a virágok a felkelő napban.
- Parancsol, művész úr? - Halott meg előttük a főpincér, de nem a művész úr felé bókolt, hanem a művésznő felé: - Nagyságos művésznő. Ők újra összenevettek és egymásra tündököltek:
- Majd az uram - mondta a művésznő s elragadóan élvezte a főúr meglepetését; úgy látszik még nem értesült róla, hogy ma megesküdtek.
- Nohát lássuk: - mondta a szobrász szintén nevetve és úgy nézett fel a főúrra, mint boldogságának köteles munkására.
Méésztasson paancsolni, - s előbb a nő, aztán a férfi elé tett étlapot, oly előzékenységgel, ami már előkelőség.
- Rögtön, - mondta a szobrász. A főpincér egész bizalmasan hajlott meg a magasban s kis időre magukra hagyta őket, kívánságuk szerint.
- Egy két pohár sört hozhatnak, - szólt utána a szobrász.
- Igenis... De a fiatal asszony felemelte a kezét: - Sört nem iszom. Köszönöm. A férj meglepetve nézett rá:
- Nem iszik? Az asszony csak nevetett s a fejét rázta.
- De azért maga csak igyék. Igyék csak, Péter. De a szobrász nagyon megállott.
- Maga sohase iszik sört? Ágnes?
- H...
- Hát akkor bort. Majd választunk egy jó kis bort. Hagyja a sört, hé.
- Miért nem iszik? - ijedt meg Ágnes. - Igyék csak igyék.
- I-gyon... - mondta mosolyogva a szobrász. Vissza