Előszó
Részlet a könyvből:
Kint zuzmarától csillognak a fák. A nap alkonyodóra ereszkedik, de a sugarai csak opálosan tudnak átszűrődni a fátyolos egen s a befagyott ablakokon.
A vendégek a gyors sötétedésben egyre-másra készülődnek. Csak úgy titokban szökdösnek el, hogy a fiatal házigazda észre ne vegye, mert Balázs, hogy először tart a maga házánál névnapot, nagyon is ki akar tenni magáért. Már is harmadnapja tart.
A kis háziasszony a túlsó szobában sorra csókolózik a nagy bundákba, kendőkbe az orruk hegyéig bepólyált asszonyságokkal, akik jó, kötő mellé szoktatott férjeikkel egyenként szöknek világgá s a csengős szának egymás után futnak ki a ropogós síma havon.
Most látszik meg ki a jó férj. Aki a felesége szavára megy s még, ő tesz úgy, mintha igenelné: bizony már ideje! Nagyon benne vagyunk megint a másnapba. Már a nap is lefelé áll, mikor érünk még haza!
- Hát édes lelkem, Pólikám, - ölelgetik, csókolják végig a friss drága kis háziasszonyt, nagyon szép volt, nagyon jó volt, remélem Imre napján vissza adjátok a vizittet.
Még egyszer erős, tapadós csók, aztán az utolsó jóemberes asszony is elmegy.
De a jóféle cimborák azok még bent vannak a nagy szobában és most kezdik istenigazába szidni Tisza Kálmánt.
Vissza