Rózsa Sándor a lovát ugratja

Előszó

LOVASBETYÁR

A ló jó ló, az már messzirül meglátszik, de aki rajta ül, az se kutya.
Fiatal a legény, de úgy megül azon a lovon, mintha belőle nőtt volna, mint ág a fából.
Úttalan jön a pusztán keresztül s vágtában.
Ugyan hová siet annyira?
A kovácsmester a nagy nyüzsgésben is messziről meglátta a lovast s odaszólt az inasnak, hogy:
- Van e készen patkó?
- Készen?
- Készen!
Szénégetőnek tőkén a szeme, kovácsnak meg a patkón, már ő messziről látta, hogy a legény csak hozzá jöhet. Patkolatlan ménesbeli vad ló. Ezek a nyavalyás parasztok patkolatlan nyövik el a lovukat, meg nincs is a faluban hat pár ló.*

* Ez a regény 1836-ban történik. Akkor indult el Rózsa Sándor arra a hosszú útra, amelyen egész életében maradt: a betyáréletre. Ebben az évben lett V. Ferdinánd a király. Ferenc József már élt, de még csak gyermek volt, alig hatéves. Magyarországot Bécsből kormányozták. Metternich volt a kancellár s József nádor volt a király helyettese. A magyar falvak és puszták népe rendkívül nagy szegénységben és elhagyatottságban élte csöndes életét. Jobbágyok voltak, szolgák, akiknek se birtokuk nem volt, se szabad mozgásuk. Mindenki ott halt meg, ahol született s abban az életben, ahogy a szülei éltek. Azt, aki megmozdult s nem akart a röghöz kötöttségben maradni, már betyárnak nevezték, ha semmit sem csinált is. Rózsa Sándor 1813-ban született, így 24. évére fordúlt ez időben. De ebben az évben fejeződött be az az országgyűlés, mely előkészítette az ország közvéleményét a jobbágy felszabadításra. Történelmi forduló: Ferenc császár abszolutizmusa ez évben tünt el s megjött a szabadság derengő hajnala. Vissza