Rózsa Sándor a lovát ugratja/Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét

Fülszöveg

Egy életen át készült a megírására, mint ahogyan mindig föladatai közt tartotta számon egy Dózsa-regény megírását is. Mégis élete végén jutott csak hozzá, hogy megírja - abban a lelkiállapotában, amikor kibírhatatlannak érezte személyes sorsát is, nemzetének jelenét is, amikor úgy érezte, soha nagyobb szüksége nem volt a reményre, a jövőben való bizakodásra: a második világháború elején. Hetek alatt elkészült az első kötettel, és 1941-ben meg is jelent.
A második kötetet négy hét alatt írta meg, 1942 áprilisában, mintegy versenyt futva a halállal. Úgy jelent meg, ahogyan első ihletében papírra vetette.
Olyan vihar támadt a két Rózsa Sándor-regény körül, mint még egyetlen Móricz-mű körül sem: a népforradalom eszménye fogalmazódott meg ezekben a regényekben, ez keltette a legnagyobb fölháborodást, az, hogy Móricz - a történelemtudományt megelőzve - költői freskót adott a jobbágyság életéről, a szabadságharc és a parasztkérdés bonyolult kapcsolatáról.
Móricz Zsigmond életművében a két Rózsa Sándor-regény kimagasló helyet kapott; mindkettő teljes pompájában ragyogtatja művészetét: ami előző műveiben különös értékként valósult meg, az itt még gazdagabb fénnyel ragyog.
A híres betyárvezér ebben a kötetben már abszolút ura és parancsolója egy rettegett, néma éjszakai seregnek, az elnyomott jobbágyok valósággal istenítik, tőle várják a szabadulást, a vármegye és Szeged város urai pedig még a nevét is csak félve és suttogva ejtik ki.
Inkább eposz ez a Móricz-mű, mint történelmi regény: nem annyira Rózsa Sándorról szól, mint inkább a Rózsa Sándorokat termő jobbágysorsról meg arról, hogyan morajlott föl a nagy paraszti tenger a szabadságharc eseményei közben, és arról, mit értett meg a nép negyvennyolc forrongásából, de arról is, hogyan látta ezt a fölmorajló pusztai-paraszti tengert Kossuth, hogyan Petőfi, hogyan az arisztokrácia, hogyan a nemesség és a városi polgárság. Móricz Zsigmond Rózsa Sándor alakjával világít be a népi sors áthatolhatatlan sötétségébe, annak a Rózsa Sándornak az alakjával, aki a szabadságharc első hónapjaiban alkalmat kap, hogy betyárvirtusát törvényesítse. És Móricz ebben a helyzetben tudja legjobban megmutatni, hogy Rózsa Sándor nem egyszerűen híres betyár; több annál: pusztai király, zsarnok és jótevő egy személyben. A regény így lett színes, fordulatos, kalandokban és izgalmakban bővelkedő eposz: a szabadságharc tökéletes körképe - és vád is a magyar végzett ellen. Vissza