Móritz Mátyás könyvének egyik legfőbb erénye a sokfélesége. Hiszen a Holdhomokban olvashatunk szociális érzékenységről tanúbizonyságot tevő szövegeket éppúgy, mint a könyvkiadók világát belülről, ironikusan-szarkasztikusan megjelenítő novellákat, vagy boszorkányokat, legendákat megelevenítő írásokat, melyek átkokra, bűnügyekre épülnek - sőt még a világ jelenlegi állapotára, a koronavírusra is reagál a szerző.
Móritz a magas irodalom és a lektűr jegyeit ügyesen ötvöző, rövid, lényegre törő történetei sokat tudnak arról, miként, milyen természetességgel tud félrecsúszni egy ember élete vagy egy párkapcsolat. Egyáltalán: az emberi psziché működésmódjáról. Ha az elején a szociális érzékenységet említettük, úgy említhetnénk egyszerűen csak a szövegeken átütő érzékenységet is. És mindjárt utána a dicséretes valóságismeretet.
Az írót az is foglalkoztatja, hogyan hat a hétköznapok valósága az írásra, a művek születésére. Alkotói műhelyébe invitál minket, megmutatva, hogyan is születik egy szöveg, milyen munkafázisokon megy át. Sokat tud a kiadók világáról, és ahogy erről mesél, az új színt jelent az irodalmi palettán: hiszen eddig jobbára például szerkesztők, a kiadói hierarchiában magasabban elhelyezkedő személyek nézőpontjából hallhattunk a könyvkiadókról, de itt most alulnézetből, egy raktáros szemszögéből olvashatjuk az egyszerre vaskos humorú és szívfájdító történeteket.
Aki Móritz Mátyás novelláit elolvassa, bizonyosan többet fog tudni a világról, mint előtte.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.