Miután Torjai Endre nyugdíjba vonul, hosszas megfontolás után megfogadja pszichológusa tanácsát, és egy óceániai szigetre költözik, hogy utolsó éveit a tenger mellett töltse. Meg akar szabadulni az eseménytelen életét végigkísérő szorongásaitól, nem akar többé megérteni másokat, de leginkább saját maga elől nem akar már menekülni. Hamar rátalál egy idillinek tűnő tengerparti házra, így napjai kezdetben gondtalan semmittevéssel telnek: úszik, nagyokat sétál, és szorgalmasan írja bejegyzéseit a füzeteibe. Amikor azonban nyugalmát feldúlják a váratlanul megjelenő szomszédok, elhatározza, hogy elutazik abba a kommunista országba, amelynek véres polgárháborújáról még évtizedekkel korábban az otthoni hírekből hallott. A látogatás egyre fojtogatóbb emlékeket idéz fel benne, és Torjai ráébred, hogy megint menekül valami elől, de hiába...
Barnás Ferenc új regényének tágas topográfiája és az elbeszélői mindentudás az egyéni szabadságnak csupán a látszatával kecsegtet: a Most és halála óráján kíméletlenül és mesterien szembesít az ember fenyegetettségének állandó és zsigeri tapasztalatával.
,,Hányszor eljátszott az utolsó óra, az utolsó nap gondolatával! Fekszik majd valahol, és egyszerre csak rádöbben, hogy ez az utolsó órája. Nincs több idő. Egyedül maradt. Ebben a játékban valóban egyedül marad, nem találhat ki semmit."
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.