Mr. Blettsworthy a kannibálok szigetén

Előszó

Részlet a kötetből:

"Családom évszázadokon át a becsületesség és jószívűség mintaképe volt, a Blettsworthy-ház wiltshirei és sussexi ága egyaránt. Szeretnék egyet-mást elmondani róluk, mielőtt a saját történetemre rátérnék. Büszke vagyok az őseimre, akik a civilizáció és emberszeretet zászlóvivői voltak. Nemes tradíciókat örököltem tőlük. Csak rájuk kellett gondolnom, hogy az élet nehéz helyzeteiben megtaláljam a helyes útat. „Igazi Blettsworthynak mit kell ilyenkor tennie?" - kérdeztem magamban és a válasznak megfelelően iparkodtam cselekedni.
A Blettsworthyak mindig szerepeltek az angol közéletben, főleg délen és keleten. Egészen a Tudorkorig visszamenőleg számos sírfelirat és más feljegyzés tanúskodik az erényeikről, kiválóságukról és minden feltűnést kerülő, sohasem fitogtatott gazdagságukról. Állítólag Languedocban is él egy ága a családnak, de biztosat nem tudtak róla. Amerikába is elszakadtak a Blettsworthyak, főleg Virginiába vándoroltak ki, de ott eltűntek nyomtalanul. Ismerve a fajtám szívósságát és teljes egyéni jellemét, csöppet sem csodálkoznék rajta, ha egy-egy Blettsworthy itt-ott újra felbukkanna az amerikai életben. Blettsworthy püspök kis alabástromszobra, amely a salisburyi székesegyházat díszíti, még abból a régi szentélyből ered, amelynek helyén a mostani dómot felépítették. E szobor márványarca és finom formájú keze egészen olyan, mintha nagybácsimról, a harrow-howardi lelkészről mintázták volna. Nem is értem, hogy az amerikai Blettsworthyakról nem hallok semmit. Pedig mintha ők is hozzájárultak volna ahhoz, hogy a virginiai tájkép olyan, mint az angol alföld: tágas, meleg, nyájas és naptól csókolt. Vissza