Atomrombolás

Előszó

Az anyagi világ felépítése már ősidőktől kezdve foglalkoztatta az emberi szellemet, hiszen minden természeti jelenség és egész életünk az anyaggal kapcsolatos. Egyiptomi, hindu és kinai papok misztikus elmélkedései után az ókori görög bölcsek már tudományos alapon foglalkoztak az anyag szerkezetével és annak ellenére, hogy elméleteiket minden kísérleti megfigyelés nélkül, pusztán találgatásokra alapították, már náluk is felmerült az elvi jelentőségű kérdés: folytonos-e az anyag vagy sem? Másszóval, ha megfelezünk egy anyagi tárgyat pl. egy aranypénzt, vagy egy csepp vizet és tovább osztjuk addig, míg ez csak elképzelhető, elérünk-e végül egy olyan pontra, ahol aztán meg kell állnunk?
Ötszáz évvel Krisztus születése előtt Demokritos már azt tanította, hogy ez az osztás nem folytatható minden határon túl, hanem végül olyan elemi részecskékhez kell jutnunk, melyek tovább már nem oszthatók. Ezeket: »atom«-nak (magyarul: oszthatatlannak) nevezte el. Az atomokat színtelen, szagtalan anyagdarabkáknak gondolta és a természeti jelenségek sokféleségét mind az atomok más-más kapcsolódására, helyzetváltoztatására és a közöttük fellépő vonzó-taszító erők működésére próbálta visszavezetni. Demokritosnak természetesen nem volt semmilyen bizonyítéka elméletének igazolására, csak úgy érezte, hogy ez az út a helyes. Talán csak személyes ellenszenvet érzett a vele vetélkedő néhány bölccsel szemben, akik az atomelmélettel ellentétben azt tanították, hogy az anyag folytonos tehát a végtelenségig darabolható. Vissza