Múltunk vége

Fülszöveg

Írásaim, ha szabad róluk - nem a minősítés igényével, csupán a szerzői szándék tisztázása végett - véleményt mondanom, az elbeszélő próza és a publicisztika határterületén helyezkednek el. Ha írok, nem bírok lemondani arról, hogy „direktben" is elmondjam, mit gondolok jelenségekről és emberekről - nemegyszer éppen ez a közlési szándék késztet írásra. De történeteket akarok elmondani, amelyek megestek velem, amelyek mulatságosak, megkapóak, és jó esetben túlmutatnak önmagukon. Nincs szárnyaló írói fantáziám: azt tudom elmesélni, ami emlékezetem szerint megtörtént. Ez a kettősség, a publicista közlésvágya és a valóság béklyózta mesélőkedv formálta az előző könyvemet, a K. történeteit is. A jelen kötetben nagyobb a publicisztikus elemek részaránya, de mellőztem a napi, politikai aktualitásokhoz kapcsolódó írásokat. Összegyűjtöttem viszont a portré jellegű írásaimat, amelyek részben politikai személyiségekről szólnak. Szubjektív portrék ezek, nagy szerep jut bennük az ábrázolt közszereplővel kapcsolatos személyes tapasztalataimnak. Éppen ezért sokan úgy látták, hogy elfogult, féloldalas portrékat rajzoltam egyesekről. Lehet, hogy így van, de bizonyos, hogy a legélénkebb érdeklődést, a legtöbb vitát éppen ezek a szubjektív portrék váltották ki. Némiképp megnyugtatott, hogy legalább annyian helyeselték, hogy „megmondtam az őszintét", ahányan elmarasztaltak miatta. Vissza