Múltunkról utódainknak II. (töredék)

Előszó

Elődeinkről, a honfoglaló magyarokról szól ez a kis könyv. Bővebben elidőzik olyan kérdéseknél, amelyek kutatása most gazdagszik, s rövidebbre fogja a szót, ahol az eredmények már iskolai tankönyveinkben is benne vannak. A szerző arra törekedett, hogy azzal kezdje mondanivalóját, amit minden iskolát járt magyar ember ismer. Ezért indul a könyv Ady Endre, Arany János verseivel, ősmondáinkkal. Megvizsgáljuk, hogy mi e mondák történeti magva, s közben régi eleink gondolkodásmódját, világszemléletét is megismerjük. A mondák után térünk át a tudományos kutatás által felderített őstörténetre és az újabb feltevésekre, majd a honfoglalók társadalmának régészeti hagyatékát mutatjuk be, különös figyelemmel a művészi alkotásokra. A végén rövid fejezetben a régész munkáját ismertetjük. Ez a könyv nem ad köztörténetet.
Akit Árpád magyarjainak évről évre nyomozott történelme érdekel, lapozza fel számos történelemkönyvünket. Külön fel kell hívnunk a figyelmet a fényképekre. Ezek a szép felvételek a puszta művészetéről adnak hírt, amelyet nem nagyon ismer közönségünk. Természetesen a közölt leletek nem mind magyaroktól valók, de az a szellem, amely bennük testet öltött, a mi őseink nevelője is volt, hiszen például mondáink néha sokkal teljesebben őrzik e leletek leírását, mint bármelyik más népé. Könyvünk nem azt kutatja, hogy mit adtunk mi a világnak, sem pedig azt, hogy mit kaptunk tőle, hanem azt mutatja meg, hogy beletartoztunk, együtt nőttünk fel az emberiség nagy családjával. Nincs okunk semminek a takargatására, de a magunk nagyratartására sem, mint ahogyan a családban sem érdem az idősebb testvér nagyobb tapasztalata, s nem szégyen a fiatalabbnak még csak bontakozó értelme. Látjuk majd, hogy mennyi közös gondolatunk, érzésünk volt Eurázsiának jóformán valamennyi népével. Vissza