Előszó
Már nem lehetett kikerülni. Jött feltartóztathatatlanul, szélesen mosolyogva, szinte kitárt karokkal özv. Barlayné felé a Teréz-körúton.
- Nohát Terikém, te még élsz? Hogy vagy? Mit csinálsz?...
Tovább
Előszó
Már nem lehetett kikerülni. Jött feltartóztathatatlanul, szélesen mosolyogva, szinte kitárt karokkal özv. Barlayné felé a Teréz-körúton.
- Nohát Terikém, te még élsz? Hogy vagy? Mit csinálsz? Száz éve nem láttalak. Hát persze, a szegény rokonokat nem szokás látogatni.
- Ne beszélj bolondokat, Gitta. Nagyon is sokat gondoltam rád és éppen készültem is felmenni hozzád. De milyen jó színben vagy és milyen csinos a szürke kosztümöd. Új? Mikor csináltattad?
Kapkodva, idegesen beszélt özv. Barlayné, szerette volna belefojtani a szót unokanővérébe, akinek arcán már látta a gúnyos, kárörvendő mosolyt. Tudta, hogy mindjárt jön a kérdés, a gyilkos kérdés, melytől már előre reszketett. Gitta néni megvetően legyintett.
- A kosztümöm tetszik? Tavalyi rongy, alakítás. Az ilyen vén asszonynak nem kell már olyan elegánsan járni, mint a fiataloknak. Mi már nem akarunk hódítani, úgy-e Terikém?
A kaján mosoly egyre szélesült és Barlayné kínzottan állapította meg magában: most jön a kérdés!
De Gitta néni még egy kicsit játszott áldozatával.
- Jó színben vagy Terikém. Sokat mulattok? Gyakran mentek társaságba? Az ilyesmi fiatalon tartja az embert.
Vissza 
