Nagy álomkönyv I.

Fülszöveg

Czegő Zoltán lírai költővel, közíróval, kedves barátommal a Hold és a Föld „vonalán'' utaztam. Jól „kijöttem" vele. Nem tudom és belegondolva talán nem is ajánlatos tudnom, kinek, kiknek a költségén tettem meg azt az irdatlan távolságot, de megtettem. Czegővel nagy egyetértésben „igénybe vett" járművem a budapesti Garay piac valamelyik kocsmájának, lebujának, „csehójának" söntésére ütött, csak éppen nem tudtuk eldönteni, melyikére. Ültünk a pulton belül, színes italosüvegek árnyékában, bordás decispoharak sűrűjében és „politizáltunk". Édes komám, szólt Zoltán, a maguk idejében Dzsakartát két liter szódavízért kaparintották meg a gyarmatosítók. Ezt kösd össze. Indonézia fővárosát! Az semmi, „tromfoltam le", ezerkilencszázhúszban Romániának, Csehországnak, Szerbiának, Ausztriának még fél liternyi szódavízébe sem került az ősi magyar területek bekebelezése. Figyelj! Magyarországot Trianonban a franciák, angolok, amerikaiak szinte kivégezték. Romániának 102.782 négyzetkilométert dobtak oda, 5.270.000 lakossal. Alakosságnak alig több, mint negyede volt román. Csehországnak („Csehszlovákiának!") 62.937 négyzetkilométert adtak 3.600.000 lakossal. Ezen a területen mindössze néhány ezer cseh élt akkoriban. Szerbia („Horvátországon kívül!") 20.956 négyzetkilométert kapott, 1.600.000 lakossal. A lakosok közül 360.000 vallotta magát szerbnek. Ausztria, „derék sógorunk" az Őrvidékre tehette rá kezét. 5.055 négyzetkilométer, 400.000 lakos. A 400.000-ből 250.000 magyar! Lengyelország felosztása óta nemzetet ennyire nem szaggattak széjjel! Öjj!, nyögött fel Czegő Zoltán.
Vissza