Nagy Balogh János (1874-1919) kiállítása

Előszó

Nagy Balogh János az első, valóban proletárfestő a magyar művészet történetében, olyan művész, aki nemcsak festette a szegények életét, a szegények életét, de szinte természetes módon, küldetésszerűen élte is azt. Alkotásai megdöbbentőek és lázítóan őszinték, mert Nagy Balogh önként szűkre szabott témakörében nem kuriózumot keresett, nem megélhetési alkalmat, hanem mert kis vásznain saját zárt világát adta vissza lényeglátó pontossággal; belső kifejezési kényszer hajtotta, képeinek sajátos atmoszférája, eszmeisége félreérthetetlenül fakadt porletáréletéből. Rendíthetetlen nyugalmával, konok kitartásával azt a feszültséget személyesítette meg, mely e mélyben, minden látványos attrakció nélkül, de visszavonhatatlanul készült az osztálykorlátok megszüntetésére. Az adott társadalmi-történeti környezet nem tette lehetővé egy Derkovitséhoz hasonló osztályharcos program megvalósítását, de sors- és küldetésvállalásával akaratlanul is Derkovits előhirnökévé vált az utókor szemében. S olyan fokú elszánt céltudatossággal, melyet sem az éhség, sem az utolsó esztendők sikere nem tudott befolyásolni, művészete alapját képező életformáján akkor sem változtatott, mikor nyilvánvalóan elérte kitűzött célját, írók, művészek figyeltek fel rá, "múzeumi rangú" festő lett, talán képeit is vásárolták volna, ő azonban nem igényelte, s nem vállalta a polgári jólétet és életformát. 1919-ben a tanácskormány által megvásárolt festmények árát halálakor hiánytalanul találták meg fiókjában. Vissza