Arankakor

Előszó

- Itt tilos az ácsorgás! - mondta az egyik őr -, menjenek a dolgukra az elvtársnők, amíg szépen mondom!
Az asszony csak állt, mint akinek földbe gyökerezett a lába, egy hang sem jött ki a torkán, és a hatalmas, itt-ott rozsdásodó vaskaput bámulta, mely mögött, valószínűleg, valahol a vastag, vakolatát vedlő falakon túl, a kényszermunka tábor egyik félreeső szögletében hantolták el a férjét, Sunyák Antal földművest. Az ifjabb nő, Sunyák negyedik lánya, szorosan mögé húzódott, soványka anyját pajzsként engedte maga elé, egész testében reszketett. Az anya járt már itt néhányszor, amikor beszélőre jött a férjéhez. Akkor a fog-vatartottak hozzátartozóival elvegyülve várakozott, kevésbé tűnt rémisztőnek a kapu előtt állni, meg hát tudta, remélhette, hogy vár rá odabent a férje.
- Nem hallják az elvtársnők? - kérdezte a másik őr, majd feléjük lépett, tétován, tulajdonképpen értelmetlenül, még határozottabban tette hozzá: - Álljanak már odébb, ha nem akarnak bajt maguknak!
- A férjem elhalálozása ügyében jöttünk - mondta az asszony. A földre tette kis bőröndjét, hogy átkutathassa a retiküljét. Remegő kézzel túrta végig, ujjaival lapozott a kis papírlapok között, végül rátalált az értesítésre. Széthajtogatta, átfutotta még egyszer, mint aki még most se hiszi el, hogy valóság az, amit a papírra írtak, aztán a magasabb, bajszos őr felé nyújtotta. - Ezt az értesítést kaptuk.
Az alacsonyabb termetű, köpcös őr vette ki a kezéből a cédulát. Ö is végigfuttatta rajta a tekintetét, aztán, mintha egy üres lapot látott volna, fölnézett, egyenesen az asszony szemébe. Nem kis erőfeszítésébe került, hogy közömbösen, a följebbvalóitól elvárt cinikus közönnyel nyugtázza a tényt és a helyzetet.
7 Vissza

Fülszöveg

Ez a regény nem születhetett volna meg, ha minden másképp alakul abban a korban, és ha nem írja le emlékezését Fülöp Tamásné Sunyák Margitka. A történet hősei Sunyák Antal, az apa, a kulákká tett dolgos gazda, a nyolc gyermeknek életet adó felesége, Marika, és az egészségben fölnevelt hét gyermekük. A regény a 20. század derekán játszódik. Ma már 70-80 évesek, akik hozzám hasonlóan kisgyerekként élték meg a II. Világháború utáni éveket. Ők az utolsó hírmondói az akkor kezdődő, és mint tudjuk, 42 évig tartó kommunista diktatúra korának.
Ez a regény a jelenig nyúló, folyamatos történelem. Ma is él a főhős három lánya, ők a tanúi annak, hogy ez a regény maga a fájó, soha nem feledhető valóság. Akik nem éltek a múlt század ötvenes éveiben, ebből a könyvből ismerhetik és érthetik meg mindazt, amit elődjeik átéltek.
Amíg olvastam Margitka emlékiratát, úgy éreztem, a mi családunkról, sőt rólam is szól. Amikor pedig regénnyé írtam, beleszerettem a Sunyák családba, és mire a végére értem, a főhős gyermekének éreztem magam. Azt remélem, az Olvasó is így érez majd, ha a könyv végére ér.
Nagy Bandó András
Az író harmadik regényét tartja a kezében az olvasó, az eddigi legnagyobb vállalkozását. Amikor 10 éve a Sosemvolt Toscana című első regényét olvastam, majd pedig a második kötetét, a Vár rád Toscanát, éreztem, hogy jelentős mű született. Később láthattam, hogy a 10. kiadásán is túljutott, ezrek kedvencévé vált, és megtalálta a helyét a magyar irodalomban. Aggódva figyeltem Nagy Bandót, és magamban azt kérdeztem: lesz-e ehhez fogható folytatás, egy új sikerkönyv. A Míg meg nem haltak című kötet aztán választ adott: remekül írta meg az idősek ápolásáról szóló, naplójegyzetekre fűzött, mozaikszerűen összeillesztett, regénnyé nőtt, életszagú novelláit, szokatlan, soha nem látott formába öntve. Azt hittem, hosszabb pihenőt tart, pedig ismerem: nála nincs megállás. Évek óta követik egymást a gyermekeknek írt verseskötetei és meséi, és az András könyve bölcs világát, vagy a humoros énjét idéző kötetei.
Most pedig itt van ez a ragyogóan megírt, döbbenetes erejű családtörténet, mely filmszerűen pörög az Olvasó előtt. Rendkívül élvezetes olvasmány, garantált katarzisélmény. Jó szívvel ajánlom!
Juhász Dora Ferenc Vissza