Dunántúli szakácskönyv (rossz állapotú)

Előszó

Azáltalános érdeklődés, amelylyel szerény kis művem a közönség körében találkozott, késztet annak újbóli kiadására.
Nem mondhatom ugyan, hogy ez valami jövedelmező vállalat volna. Az írói mesterség - legalább szakácskönyvek terén - Rockefellereket nem teremt. Örülünk, ha könyvünkre nem fizetünk rá. Oly sokba kerül annak előállítása. De anyagi siker helyett, erkölcsiben annál több részem volt, ami megelégedéssel tölt el - mert hisz ezután áhítoztam. Nincs szép hazánknak olyan tája, ahonnan üdvözlő és hálás nyilatkozatok ne érkeztek volna, amiért, hogy az azokban foglalt szavakkal éljek: «közkincscsé avattam háziasszonyi ismereteimet».
A sok elismerő nyilatkozat ellenében volt azonban egynéhány, amely a mű rövidségét kifogásolta, keveselte a francia konyhaművészet reprodukcióit, szóval nagyon is egyszerűnek minősítette.
Megvallom, ez a kritika megnyugtatott. Könyvem megírásánál éppen az egyszerű, puritán felfogás vezetett. Hogyan lehet jól, ízletesen; a hygiénának megfelelően és a mai drága világban mégis takarékosan főzni? Ezt akartam szakácskönyvemmel dokumentálni. Hogy azonban minél többet nyújthassak kis keretben, azért tömörítettem lehetőleg az ételleírások rendes szóáradatát, azt remélve, hogy úgyis csak kedves háziasszony-társnőim fogják lapjait forgatni és örülnek, hogy rövid stylben vannak tartva. Ámde dacára az általános és folyton hangoztatott cseléd-mizériának, háziasszonyaink zöme restel maga a tűzhely elé állni. Sőt még a könyvet is a szakácsnékra bízzák, forgassák azok a főzőkanalat és a könyv lapjait egyaránt. Vissza