A szomszédság nevében

Előszó

Részlet a könyvből:

Hajnali két óra felé a sörgyári szekeres fiatal felesége felriadt. Ijedten meredt a sötét ablakra. Szíve hevesen dobogott. Az a távoli kiáltás, ami felébresztette, most megismétlődött. Tenyere tapogatódzva siklott végig a szúrós csergepokrócon. Ujjai belebotlottak a mellette alvó férfi meleg kezébe s görcsösen megmarkolta:
- Jóska, te...
A férfi ernyedt karjában hirtelen megfeszültek a lankadt izmok. Utána rögtön megrándult az egész teste:
- Mi... mi?
- Ölnek valakit...
- Eredj már ...
- Ölnek, ha mondom. Ha!...
Az ura teste megmeredt. Lélekzetvisszafojtva hallgatództak mind a ketten. A kezükben lüktető vér szinte átáramlott egymás karjába. A szoba vaksötétségén túl, meghatározhatatlan irányból ismét kiáltás és nehéz tárgyak borulása hallatszott.
Bálint Jóska kiugrott az ágyból s a bútorok sarkaihoz ütődve tapogatódzott az ablakhoz. Félrevonta a firhangot s kinézett a borús márciusi éjszakába. Előbb csak a felhők közül kibukkanó csillagok, azután pedig a javítóintézet távoli lámpáinak fénygömbjei tűntek szemébe, majd messze jobbra, a cipőgyár fedelén világító, óriási reklámcipőt pillantotta meg, végül a Cosbuc-utca földszintes házsorán tekintett végig.
- A huszonegy szám alatt ég a lámpa, - szólt hátra a remegő asszonynak.
- A szobafestőnél? Ha, már megint!... - vacogott össze az asszony foga.
A hajnali csendben most tisztábban kivehető volt, hogy egy élesen rikoltozó női hang életre-halálra viaskodik egy durva férfihanggal. Időnkint egy vékonyka szoprán is közbe-közbe jajdult. Vissza

Fülszöveg

A felszabadulás előtti kor erdélyi külvárosáról szól a kitűnő erdélyi író regénye, s a külvárosok sokféle összetételű népéről, amelyet a szűk falu, a földtélen szegénység sodort a városba. A város, persze, mindenekelőtt a faluról hozott reményt sorvasztja el, azt a kilátást, hogy a város, a gyár annyi keresetet nyújt, amennyiből majd a falun földet lehet szerezni. De az elveszett remény helyébe új reményt adott a külváros, a városi proletáriátus várakozását, amely új közösségbe fogja össze a reményteleneket. Ez a közösség még tapogatózva indul meg a szocializmus felé vezető úton, a kollektívumot a maga falusi észjárásával és nyelvi leleményességével a közös-nek nevezi. De a közös - egy öntudatos kommunista munkáslány befolyására - már valódi kollektívummá fejlődik, mely még az emberi közösségből kiszakadt különcöt is visszavezeti a maga fejlettebb közösségébe. S amikor ez a gyerekek napközi otthonán keresztül kialakuló közösség már politikai nevelővé is válik s ezért a belváros a maga "nőegyletén" keresztül kinyújtja romboló kezét a külváros felé, - épen marad a tapasztalat és az újjá formálódó, felfelé törő, dolgozó ember. S az a parasztasszony, aki a regény végééi az egész történetről beszámolót ír haza, már egy új világ hitéből és tudásából meríti erejét. Vissza