Napkelet 1928. július 1.

Előszó

Részlet a kötetből:

A kritika jogai és korlátai

A Napkelet legutóbbi száma három bírói fórum ítéletének az indokolását tette közzé egy irodalmi pörrel kapcsolatban. A két első fórum felmentette, a harmadik «becsületsértés vétségében bűnösnek» mondta ki a kritikust, mivel bírálatában bizonyos «lealacsonyító és megszégyenítő kifejezéseket» használt; a főmagánvádlóról u. i., akit tudományos érdemeiért az Akadémia is tagsággal tisztelt meg (még 1905-ben!), azt állította, hogy oly művet írt, mely alantas felfogás dolgában a modern ponyvairodalom termékeit is felülmúlja, mely a ponyvairodalom mammutja, melyben intellektuális eltévelyedés, az önkritika teljes hiánya s századunkban páratlanul álló ízléstelenségek észlelhetők; ez állításával a tudóst vetette oda a köznevetség prédájának s lealacsonyította társadalmi, hivatásbeli értékét.
Az irodalmi bírálatnak ez indoklásból kiolvasható jogköre nyilván szűkebb annál, amit az irodalmi szakkörök vallanak jogos területének, nem a maguk önkényes felfogása, hanem a kritika természetének, a kritikai gyakorlat történetének s legklasszikusabb művelői példájának és elméleti tanításának hivatásszerű tanulmányozása alapján. Az ő iratlan s meggyőződésük szerint mégis szilárdul megalapozott kódexük az adott esetben is ezt a kérdést vetné fel először: igazak-e, eléggé megalapozottak-e a pörbe fogott kritikus állításai, vagy sem; s ha igen, akkor teljesen mellékes volna az ő szemükben az a körülmény, hogy a megbírált író akadémikus, hiszen az akadémiai tagság a bírálattal szemben senkinek sem biztosít kiváltságos védelmet, nem is szólva arról, hogy az akadémiai tagsággal való kitüntetés mindenkor csak azokon a műveken alapszik, melyeket megválasztása napjáig publikált a vele kitüntetett. Az Akadémia valóban nem tudhatja, hogy ma megválasztott tagja mit fog írni húsz esztendő mulva. Vissza