Napok (dedikált példány)

Fülszöveg

A nagy feltűnést keltő Napok 1972-ben jelent meg először. Az azóta eltelt több, mint tíz esztendő bebizonyította, hogy ennek a regénynek a jelenlétét sem Jókai Anna életművében, sem a magyar prózáról szólva megkerülni nem lehet. Bár a kritikai visszhang nem volt egynemű, Hajdú Ráfis Gábor így foglalta össze a Kritikában véleményét:
"Az újabb magyar irodalom fősodrába, a legértékesebb törekvéseket képviselő alkotások közé tartozik Jókai Anna új regénye. Az emberi kiteljesedés lehetőségeit, problémáit centrumba állító munkák sorába. Esztendők óta központi kérdése ez irodalmunknak... hogyan kell élni és hogyan nem szabad... Szinte a maga dolgát megnehezítően vállalkozott Jókai Anna olyan megoldásra, amely tudomásunk szerint előzménytelen irodalmunkban."
"Mert azt kísérti meg, amit előtte senki: Esemény, elmélkedés, párbeszéd, asszociáció, kommentár váltogatja egymást sűrűn, s ezek sajátos vegyülése adja a Napok teljesen egyéni, epikai atmoszféráját..." - Imre László (Alföld)
"A regény nem pusztán esztétikai kísérlet, hisz célja: Megmutatni az ember és világ viszonyát. A tagolatlanul hömpölygő hatszáz oldal az élet sodró tagolatlanságát fejezi ki. Ezt szolgálja a nagyepikában teljesen eredeti időkezelés, az állandó folyamatos jelen idő végletesen következetes alkalmazása" - Gondos Ernő (Népszava).
Lélektani tudásáról, a figurák pszichológiai megformálásáról Babics László Kortársban megjelent bírálatában ezt olvashatjuk:
"Férfi írók alig írtak a nők szexualitásáról olyan hitelesen, mint ő a férfiak nemiségéről. De lélektani tudásának valódi értéke az a paralelizmus, ami a figurák szociológiai helyzete és tudatuk genezise között vonható. Ebből a szempontból a Napok páratlan vállalkozás: egy ember tudati fejlődésének rajza a születéstől a halálig, de nem a fejlődésregény külsőleges, leíró módszerével, hanem a tudatregény röntgenképszerű mélységével."
Összegezésképp Bata Imre kritikáját idézzük:
"Nem hagyományos fejlődésregény a Napok. Oláh Viktor folyton fogyó élete során nem épül, csak széthullik. De amit eltékozol, a felismerésben nyeri vissza. A műtőasztalon rásüt a nap, lelke is fölragyog... Oláh Viktor életrajzából ellenállhatatlan erővel - sorsszerűen - kisugárzik: nem a napokban van a történet, hanem a napban, nem az öntudatlanságban, hanem a fölismerésben, az élet annyit ér, amennyit belőle földolgozott. Nem ami velünk történik, hanem ami általunk is történik, csak annak van érvénye." Vissza