Napos oldal I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Nyitány. Agyonütünk egy leghorn kakast

Azóta, hogy szélnek eresztett az élet, mint egy darab fölösleges sajtpapírt, persze másként nézem a dolgokat, meg a gyárigazgatókat. Akkor kissé még üde voltam, akárcsak a frissen szedett spenót, zölden, hetykén és klorofillal telve léptem ki a Fedőcserép és Alagcsőművek kapuján. A gyalogjáró mellett megpillantottam a gyárigazgató nyitott gépkocsiját.
- Jól van, Garabet - bólintottam oda az aszfalton sepergető öreg irodaszolgának, - látom, a kocsi előállott. Köszönöm...
Lassú mozdulattal felhúztam kezemre nemlétező szarvasbőrkesztyűmet és elindultam az autó felé. Az öreg seprőgép megrökönyödve tikácsolt utánam.
- Felméri úr... az Istenért... Csak nem akar...
- Miért ne akarhatnék, öreg gályarab - mondottam a rémülten pislogó emberkének, könnyedén hónom alá csapva nemlétező ezüstfejű sétabotomat, - miért ne ülhetnék bele az igazgató autójába?
Az öregnek nem volt érzéke a helyes vagyonelosztás kérdései iránt. Szinte tótágast állt a rémülettől, amikor hanyag mozdulattal felszálltam a kocsira. Begyulladt, öreg rabszolga volt ez a Garabet, azok közül a profilban ábrázolt egyiptomi alakok közül való, akik úgy vonulnak át az Ókori Történelem I. kötetén, felemelt kézzel, mint a tűzoltózenekar réztányérosa május elsején a főtéren.
Miután egy kurta pillantás meggyőzött arról, hogy az öreget végképpen kilelte a hideg, a kocsi túlsó ajtaján nyugodtan leléptem és zavartalanul folytattam útirányomat a városi park felé...
Vissza