Narratív eszközök terápiás véggel

Tartalom

Kétezer éves gondolat, Epiktétosztól: "Az embereket nem azok a dolgok zavarják, amelyek megesnek velük, hanem az eme dolgokról alkotott képzeteik."

Ez az antik tétel a pozitivista ismeretelméletet felváltó posztmodern gondolkodás alapeszméje: az objektív valóság fikció (pontosabban szólva: nem ismerhető meg), hanem arról minden egyes személynek saját konstrukciói vannak, amik aztánalapvetően befolyásolják a világlátását, a közérzetét, a gondjait vagy a gondtalanságát. Vagyis nincs (többnyire pozíciótól függő) tudásunk a valóságról. Ez a felismerés alapvetően megváltoztat minden addigi, érvényesnek hitt terápiás felállást.

White, az ausztrál szociális munkás és Epston, az új-zélandi antropológus zsenialitása abban áll, hogy mindezt nyelvi közegbe fordította át. Bár hatásuk az ötödik kontinensen már korábban is jelentős volt, felfogásuk ezzel az 1990-ben megjelent könyvvel egy csapásra a tudományos diskurzus középpontjába került.Amit ajánlanak, rendkívül egyszerű:- hámozzuk ki a személy problématelített panaszkodásából a rá jellemző domináns történetet;

- válasszuk külön a problémáját (akár ő minősíti magát a probléma hordozójának, akár a környezete);

- ezáltal a probléma lesz a probléma, nem a személy;

- fedezzük fel a saját értékeit, a probléma hatása alóli kivételeket, hangosítsuk ki ezek jelentését;

- alkossunk közösen egy új, felszabadító alternatív történetet, és különféle nyelvi eszközökkel érvényesítsük azt.

Ez a narratív terápia. A szerzők könyvének hangulatából világosan kirajzolódik, ők hogyan érik el mindezt. Két szóban: tanulságos és meggyőző.

Témakörök