Előszó
Minden szellemi alkotás örök értéke attól függ, hogy a művész mennyire tudja azonosítani érzékenységét, lelki mozgékonyságát és kíváncsiságát népének és az egész emberiségnek érzékenységével és kíváncsiságával.
A történelem bőségesen bizonyítja ezt az állítást. Amikor például a Béke-Világtanács javaslatára szerte a világon megemlékeznek Aristophanes, Rabelais, Leonardo da Vinci, Victor Hugó vagy Csehov évfordulóiról, a népek világosan megértik, hogy az egyetemes kultúra e nagy alakjainak művei azért hatnak rájuk oly mélységesen, mert saját törekvéseik kifejezését, érzelmeik visszhangját, reménységük tükrét találják meg bennük.
A Béke-Világtanács 1949 áprilisi határozatával évente kiosztásra kerülő békedíjakat alapított, hogy hangsúlyozza a nagy alkotó szellemnek a népi szellemmel való azonosságát, és a világ közvéleménye előtt magasra emelje azoknak az íróknak, művészeknek és tudósoknak a munkásságát, akiknek alkotásai leginkább szolgálják a népek közti barátságot és a békét.
A nemzetközi békedíjasok között már az első három évben harminc kiváló személyiség nevét találjuk, akik az irodalom, a tudomány és a művészetek területén huszonöt országot képviselnek. Mi sem bizonyítja jobban a népek békevágyát. Olyan nagy költők, mint Paul Éluard, Pablo Neruda, Nazim Hikmet, Nikola Vapcárov, Vitezslav Nezval; olyan írók, mint Fucík, Sadoveanu, Laxness, Aldridge, Mulk Radzs Ánand; olyan festők, mint Picasso, Mendez, Effel, Guttuso, Akamacu, Maruki és Portinari; olyan tudósok, mint William Du Bois, és olyan művészek, mint Paul Robeson és Charles Chaplin; olyan zeneszerzők, mint Sosztakovics, Dobias és Santoro; olyan szobrászok, mint Aaltonen, áldozták, mert közvetlenül a népüktől kapják az ihletet, mert vállalták azt a dicső küldetést, melyet az emberek milliói bíztak rájuk, hogy alkotóerejükkel művészi formában kifejezzék az ember legbensőbb és legforróbb törekvéseit.
Vissza 
