Négy igaz barát

Előszó

Részlet a könyvből:

Augusztusvégi vasárnap délután volt. Sütött a nap; fáradtan nyúlt el a földön a fák árnyéka. Az ég kék kupolája alatt fecskék csapongtak. A tiszakert mögül idelátszó torony körül kelepelő gólya keringett. Nyakát a torony teteje felé nyújtogatta; kinézte magának a helyet, hova száll majd nemsokára, ha üt forró szívében a búcsú órája. A levegőben ökörnyál szálldosott, beléakadt a fák gallyába és ottmaradt lengedezve, mint vihartól elsodort menyasszonyi fátyolfoszlány. A tiszakert végében, a ferde fűzfa alatt, az elhagyott csőszkunyhóban négy suhanc tárgyalt izgatottan : 'G«re Laci, a jegyző fia. Kovács Misi, a szövetkezeti boltosé. Deák Pista, a gazdagyerek és Pákász Gyula, a révész fia. Nagy terven törték a fejüket. A négy jó cimbora búcsúvadászatot és halászatot tervezett a nagy morotván annak emlékére, hogy ketten diáknak mennek. Gere Laci, a jegyző fia elnökölt:
- Ennek a tervnek sikerülni kell. Hozom a kilences flóbertemet. Van százhúsz töltényem. Ebből harminc éles, a többi madárra való sörét.
- Jó lesz ! - mondták lelkesen a társai.
- Sokáig nem látjuk egymást. Az elválást megünnepeljük !
- Ugy van - helyeselte Kovács és Deák.
- Meg kell szereznünk a két csónak lakatjához a kulcsot.
- Egy csónak is elég - mondta Pákász.
- Ehhez ti jobban érttek - folytatta Laci, - rátok hagyom.
Holnap ünnep. Búcsúra pedig nem megyünk. Kora reggel eltűnünk hazulról. Mindegyikünk hoz elemózsiát; itt találkozunk.
- A halászathoz háló kell és szigony - mondta Pákász. - Merítőhálóval nem halászhatunk, mert azt felnőttnek is elég emelgetni. Csónakról különben se halászhatnánk vele. Kerítőhálót szerzünk.
- Nekünk is van, nektek is - mondta Deák.
- Van, de a miénk rossz - felelte aggodalmaskodó hangon Pákász. Vissza