Négy nemzedék

Előszó

Nehéz szívvel válik meg a szerkesztő attól az éppen nem könnyű, vagy hálás, de annál izgalmasabb feladattól, amit számára az élő magyar líra antológiájának összeállítása jelentett. Nehéz szívvel, hisz hónapok során váltak társaivá e versek, zenéjükkel, váltakozó, de még kihagyásaiban is ellenállhatatlan sodrásukkal töltvén be napjait, mint valami folyó, melynek életét, nem-költő létére, mégis, lassacskán a magáénak kezdte érezni. Meg kell vallania, hogy bármennyire ismerte az élő magyar lírát, igazi bőségéről, színességéről és tartalékairól csak most, ez antológia szerkesztése közben tudott meggyőződni. De épp e meggyőzetése készteti arra, hogy a magyar lírát, ahogyan az Ady óta egyre meglepőbb változatokkal, egyre árnyaltabban kibontakozott: Európa legmagasabb színvonalú, legspontánabb, s tehetségekben is, remekművekben is leggazdagabb lírájának tartsa!
Ez a gazdagság nem csupán a tehetségek, de az ígéretek nagy számában mutatkozik. S melyik szerkesztőnek nem kedvesebb egy izgalmas ígéret, száz kibontakozott tehetségnél? Sajnos, épp ez az öröme telhetett be legkevésbbé: könyvének kényszerű szigorral megszabott mérete nem tette lehetségessé, hogy számos olyan költő, - fiatalok és idősbek egyaránt -, akikre tehetségük miatt felfigyelt, helyet kaphassanak ebben a kötetben; számos olyan költő hiányzik belőle, kikkel a mű második, később megjelenő kötetében találkozik majd az olvasó. Abban a kötetben a vidéki költőket több hely illeti majd meg, valamint a szomszédos államok területén élő magyar költőket is. Vissza