Négyszer múltam húsz éves (dedikált példány)

Előszó

A huszadik századot bízvást nevezhetjük "őszülő évszázadnak", a népesség fejlett világban tapasztalható elöregedése miatt. Hazánkban minden ötödik ember hatvan éven felüli.
Nem lehet közömbös, miképpen telik - Erik Erikson megállapításával élve - "a személyiségfejlődés utolsó szakasza".
A harmadik életszakasszal kapcsolatos gondok - amelyek a politika, a gazdaság, az orvoslás és a jogalkotás számára egyaránt kihívást jelentenek - a WHO idősügyi koncepcióját is időről időre módosítják. Az "Életet az éveknek!" célkitűzést a hosszabb, egészséges élet iránti igény váltotta fel. A 21. században a WHO főigazgatója, Harlem Brundtland mindezeken túl az aktivitás megőrzésének fontosságára irányította rá a figyelmet.
Érdemes ezzel kapcsolatban megfontolni, amit Szentgyörgyi Albert írt: "Minden élettelen fizikai rendszer a használatban megy tönkre, az élő rendszereket viszont a tétlenség teszi tönkre, míg a használatban fejlődnek..." Az időseket is az ember és környezete közti aktív kapcsolat éltetheti, miként ezt a jelen kötet szereplői is - akik valamennyien elmúltak nyolcvan évesek, négyen közülük túl vannak a századik életévükön is - bizonyítják.
Malcom Cowley írta könyve előszavában: "Kiderült, hogy rengeteget írtak már az öregségről, de a legtöbb szerző, legalábbis nekem úgy tűnt, tacskó kölyök, vagy csitri volt... csak az irodalmat ismerték, az életet nem. Volt, aki statisztikákat állított össze, vagy orvosi adatokat bújt, mások meg idősek nyomába szegődtek, filmfelvevővel és magnóval: de nem tudták és nem is tudhatták, hogy milyen érzés öregnek lenni. Én tudtam, hiszen közelgett a nyolcvanadik születésnapom, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy egy őszinte, személyes beszámoló adhat még valami újat" - és Cowley megírta "Nyolcvan év magasából" című könyvét... Vissza

Fülszöveg

Rövid, mondhatnám szikár írások. Nem támasztanak igényt meghatottságra, nem kívánnak kiváltani sem részvétet, sem könnyes-mosolyos elismerést. Nem szabályos interjúk, hiszen kérdések csak annyiban érzékelhetők, amennyiben gondolatjelek vezetik be az idézeteket.
A témák? Talán nem is helyénvaló a többes szám, hiszen valamennyi nem egyéb, mint szűkszavúan elmondott életrajz. Még abban is azonosak, hogy egy-egy hosszú életutat sorolnak elő, minden minősítés nélkül, csak egyszerűen elbeszélve.
Kik a hősei? Többnyire alig, vagy egyáltalán nem ismert, de semmiképpen sem "divatos" emberek. Néha száznál is több éves öregek... szóval olyanok, akikről a legritkább esetben szoktak írni. Mert úgy mondják, nincs bennük szenzáció. Már nem érdekesek.
Hálátlan feladatra vállalkozott a szerző és még végsőkig egyszerűsített stílusával is tetézte. Nincs hatásmechanizmus, nincs semmi, csak egy-egy életút. Rövidke történet kilencven-száz évről. Amikor az elsőt olvasom, megkérdem: jó, jó, de miért került ez éppen ide? Úgy az ötödik-tizedik táján azon kapom magam, hogy már várom a következőt és egyszer csak "zsupsz", belegurultam! Elkaptam, mint egy közönséges náthát, a szerző empátiáját. Rám ragadt érdeklődése az öregek iránt.
Különös gyűjtemény ez. Csak együtt hatásos, külön-külön nem. Úgy hat, mint egy kollázs: részletekre nem emlékszünk tán, de együttvéve azonnal érzékletes kompozíció. Meg nem tudnám mondani, hogy tudatos-e ez a törekvés, de igazából mindegy is. Fő, hogy így sikerült... Vissza