"nem adnám semmiért ezt a zimankós szabadságot" (dedikált példány)

Fülszöveg

Olyan, a Fehérlófia szövegkompendiumát elemző esszét tart kezében az olvasó, amely a szövegmű hármas keretet tételező (mitikus, történelmi és személyiségpszichológiai) feltérképezését először kísérli meg a modern magyar irodalomesztétikában. Kemenes Géfin László több mint két évtizeden át formált szövegözönét a barát, a pálya- és szerkesztőtárs András Sándor deríti fel most a számunkra: futamai révén feltárulnak előttünk a Fehérlófia öntörvényű kollázsszériái és a meghatározhatatlanul mozgó, deleuze-i aleatorikus „pont", az (írói) „rezonátor", azaz „a szerzői Hang", amely kapcsolatba hozza egymással a szövegfúgákat és felfejti a „műfajtalankodó" mű finomrétegeit. Különleges és merész kísérlet András Sándoré, hiszen eddig még senki nem vállalkozott arra a kalandra, amit könyvében azzal indít el: „a Fehérlófia annyira egyedi alkotás, hogy csakis egyedi megközelítésekkel lehet komolyan venni". Az „egyedi megközelítés" feladatának - amely szabadgondolkodás oly idegen a mai sztereotípiákban és kényszerpályás iskolák bűvöletében mozgó irodalomesztétikánktól - pedig a szerző maradéktalanul eleget is tesz: érzékeny alapossággal deríti fel azt a sokrétű művészeti-, filozófiai- és fogalmi hálózatot, amely a Fehérlófia szövegszörnyetegének mozgását kijelöli. Mindezt szellemes és pontos nyelvi analízisfutamokkal (a „haza" és a „szeretni-viszony" kapcsolatának, a mag és a magház jelentéstartományainak a felderítésével stb.), régi-új (poétikai) fogalmak segítségével vagy megalkotásával (képhetetlenség, szövegprizma, amortifikáció vagyis „halálos rémülettelenség", vezérlőhang, múzsátlan-üres „én", a joyce-i kaozmosz stb.), antropológiai vizsgálatokkal (a mítoszról és a sámánszerepről), átfogó intertextuális összefüggések megteremtésével végzi el. Nem is beszélve az orakuláris hang történetét feldolgozó fejezetről, amely önálló esszéként is megállná a helyét, de miután András Sándor könyve is sokrétegű, egyszerre szövevényes és tiszta, „a Fehérlófia szövegében úszás és úszkálás közben" mintegy az értelmezésegész hátterét is nyújtja. András Sándor tíz futamból álló esszéjében kimutatja, hogy a „szériák a Fehérlófiában nemcsak figurákra, helyekre és eseményekre vonatkoznak, hanem kulcsszavakra, sifrékre is". Ezen rejtjelek (a „fehér" például) felismerése után jut el a makro- és a mikroszint hierarchiájáig, hogy aztán a reprezentáció mögött meghúzódó azonosságelv és a differencia mint „szét-vivő" fogalom elemzése során mutassa meg - Kemenes Géfin László szavaival élve hogy a Fehérlófia „a metamorfózisok és a permutációk valóságos színháza. Olyan színház, amelyikben semmi sincs rögzítve, fonál nélküli labirintus".
E labirintusban való útkeresésekhez nyújt erős fonalat ez a könyv. Vissza