Nem mindegy (dedikált példány)

Fülszöveg

Az írónő - a könyvéről:
"Nem mindegy, hogyan élünk a biztos halál küszöbén, és nem mindegy, hogyan halunk meg" - 1975-ben kiadott, Topográfia című könyvemben találtam ezeket a sorokat, egy 1973 áprilisában keletkezett; nagyon is konkrét történelmi tárgyú írásomban. a varsói gettólázadás harmincadik évfordulójáról emlékeztem meg benne, s erről a kiindulópontról jutottam el, Janusz Kroczak hősi alakjának bemutatásán át, a fentebbi morális következtetésig. Most, amikor prózaírói munkásságom harmincnégy évi terméséből válogattam, úgy éreztem: ezt a tárcát kell kötetem élére tennem, mert ez jellemzi leginkább a prózámat: hogy a közelmúlt történelméből és a napról napra születő, jelenvaló történelemből, mindennapi életünkből hol ténylegesen, szó szerint is levon bizonyos erkölcsi tanulságokat, hol az olvasókat készteti azok levonására, elgondolkoztatja őket, hogy felrázza közömbösségükből, eltehetetlenedésükből. Valahol túl az ötvenen nem röstelljük már, ha moralistának tartanak bennünket, hiszen azt sem röstelljük, nem röstellhetjük, ami történt vagy történik velünk; vállalásunkkal próbáljuk alakítani, gyümölcsözővé tenni az életet. Egységbe foglalva azt, ami szó, azzal, ami tett.
Kötetem versmottója Szilágyi Domokostól való, tőle kaptam a legtöbbet az utóbbi esztendőkben, hiszen ő mondta ki, hogy Szégyen a szó, ha nem vigasz, / szégyen a vers, ha nem igaz; / igaz vagyok s szégyentelen, / akárcsak a történelem. Ő mondta azt is, hogy ajkad mögött piros szegfű / szemed öblén fehér rózsák / rugdald vérem piros öröm / nyugtasd lelkem fehér jóság - és én nekibátorodva, újra dallamos-rímes verseket kezdtem írni, nagyon egyszerű szavakkal a legfontosabbról, élet és halál dolgairól; és ő tanított arra - ő, aki végül belezuhant a szakadékba -, hogy mindig, mégis érdemes. Hinni, remélni, szeretni: élni, tenni és írni.
Életem körülményei és történései eléggé jól kiolvashatók írásaimból: budai otthon, tanár-tudós szülők, gimnázium, egyetemi tanulmányok, 1944/45-ben börtönök és lágerek, azután: betegségek és gyógyulások, tanítás, írás, műfordítás, Sok utazás, rövid házasság, sok és sokféle baráti kör, nyitottság a többi, főleg az egyre fiatalabb nemzedékek iránt; másfelől nyitottság más népek, nyelvek és irodalmak, elsősorban - az antikvitás hazulról hozott szeretete mellett - a lengyelség iránt. Sorsomat a legutóbbi években nagy visszakanyarodások jellemzik, nem annyira a körvonalak bezárulásának nevezném (hiszen, mint mondtam, zártságról nálam soha nem lehet szó, ahogyan törésről, szakadásról sem), mint inkább spirális vonalnak; így tért issza nemrég a versírókedvem, de ugyanígy, harminc év után, a pedagógiai szenvedély is, a tanítás és a nevelés közvetlen formában, nem csupán az írott szó közvetítésével. S ez megintcsak a hit és a megismerés kapcsolatára világít rá: az ember, az emberség megismerése fölerősíti az alakítás vágyát. Az életformálás vágyát: hogy mégis érdemes." Vissza