Előszó
N. Mészáros Júlia:
A MŰVÉSZ ÉS A TUDÓS
Nemcsics Antal művészként került elmélyült kapcsolatba a színekkel, és tudósként vált a színek mesterévé. Munkásságát teljes egészében a színek kutatása tölti ki, amit művészként és tudósként azonos intenzitással végez. Alkotótevékenysége azokkal a művészekével rokonítható, akik számára a festészet a problémamegoldáshoz szükséges célirányú tapasztalati megfigyeléseken túl, alapos kutatómunkával és egzakt elméleti összegzéssel párosul. Elődei között bizonyos értelemben Leonardó és a reneszánsz nagy mesterein kívül elsősorban a Bauhaus festőtanárait és építészeit említhetjük, valamint az olyan művészeket, akiknek munkássága elválaszthatatlanul összeforrt a színek ( vagy fény ) fizikai, pszichikai, fiziológiai, esztétikai és szellemi kifejezési értékeire vonatkozó aktív kutatással, és a színdinamika művészi alkalmazásával. Művészi teljesítményét tekintve azonban mindazon mestereket szellemi rokonaiként említhetnénk, akik - tudatos megfontolás alapján - a festészet saját kifejezőeszközei közül a színt, mint a festészet kizárólagos princípiumát teszik festészetük témájává. A modern művészet optikai áramához tartozó alkotók többségének tudományformájú festészetével szemben azonban Nemcsics Antal festészetében az egzakt tudomány teljes eszméje van jelen. Művészete a peinture conceptuelle tiszta esetének tűnik, ugyanakkor festményei nemcsak a dolgok realitásától nem különböznek, hanem a festői minőségek racionális igénye, a képtartalom érvényessége és esztétikai megjelenése szempontjából is valóságmodellek, 3 világ struktúrájának szerves részei úgy is, mint képzőművészeti struktúrák, összefüggéseket felfedő gondolatok és a valóságban meglévő jelenségeket ábrázoló képek. Nemcsics Antal a színkutatás tudományos eredményeinek és saját felfedezéseinek, felismeréseinek szintetikus rendszerezésével, gondolkodó művészből tudóssá válva, olyan színrendszert alkotott, amely a színek színérzetnek megfelelő, esztétikailag egyenletes elrendezésével, a színbirodalom matematikai módszerekkel történ feltérképezésével és rekonstruálhatóságának matematikai megalapozásával minden eddigi színrendszernél biztosabban határozza meg a színek helyét, értékét, belső arányviszonyait, integrálja hatásmechanizmusukat, és lehetővé teszi reprodukálhatóságukat. Elméleti eredményeit vizuális képekké, képi eredményekké változtatva, festészete a kép és fogalom, képzelet és értelem, művészet és valóság szoros összhangját teremti meg, cáfolva egyúttal a művészi alkotás és a tudomány Kant óta hangoztatott komplementaritását, ész és képzelet antitetikus egységét. A konceptuális művészek tautologikus módszerétől abban különbözik festészete, vagy festői eljárása, hogy nemcsak témája, nemcsak gondolkodásának tere, hanem festői kifejezőeszköze is maga a szín. Színrendszerének különböző nézőpontjaiból ábrázolt metszetei-képei önértékű képződmények, önálló jelként is felfoghatók, amennyiben a nézőpontok szubjektív megválasztása autonom művész érzelem- és gondolatvilágát tükrözi, s egyben képi megfontolás eredménye. Művészete tehát egyszerre fogalmi művészet és szuverén, racionalizált szubjektív művészet. Az emóció, mint inspiráló forrás, a tárgyi leképezés absztrakt megjelenése ellenére tettenérhető minden művében, jóllehet a külvilág minőségeinek optikai realizálása egy elgondolt, tudományosan igazolt viszony, a színbirodalmon belüli valóságos összefüggések függvényében és jelrendszerén keresztül fejeződik ki.
Vissza 
