Sokat gondolkoztam azon, hogy a második világháború befejezése óta - állítólag megmagyarázhatatlan okokból - eltűnt több mint negyven tengeralattjáróval tulajdonképpen mi is történt. Többségük...
Tovább
Előszó
Sokat gondolkoztam azon, hogy a második világháború befejezése óta - állítólag megmagyarázhatatlan okokból - eltűnt több mint negyven tengeralattjáróval tulajdonképpen mi is történt. Többségük nyilván szerencsétlenül járt. De amikor a hatvanas évektől kezdve ilyen rejtélyes baleseteknek már atom-tengeralattjárók is áldozatul estek, felmerült a gyanú, hogy - legalábbis egynéhány esetben - nem katasztrófáról volt szó.
Ebben a regényben egy ilyen esetet próbáltam elbeszélni.
Az olvasó ne lepődjön meg, ha a történetében sokkal többször találkozik a rossz ügyet képviselő emberekkel, mint a jó ügyet szolgálókkal. Szeretném megmutatni, hogy egyes felelőtlen politikusok hogyan hajszolnak halálba vétkeseket és vétleneket egyaránt, és mindebben milyen óriási szerepet játszhat a mai technika. Mert bár célzásaim szerint a regény a közeljövőben játszódik - az ott leírt fegyverek és egyéb eszközök (sajnos) már ma is léteznek.
Vissza
Fülszöveg
Robert Falken kapitány meginog. A sorozatok szinte kettészakítják a mellkasát. Véresen hanyatlik el, utolsó, kétségbeesett mozdulatával még el akarja kapni a korlátot, de nem sikerül. Habos vér tolul ki a száján.
Cobden megperdül. Ott áll a kommandósok sorfala mögött, Erland mellett.
- Megölték! - kiáltja.
- Ne izguljon, százados. Végveszélyben minden lépés megengedett, és nem kell elszámolnunk a töltényekkel. - Erland rekedten felnevetne, de ez az utolsó mozdulata. Cobden elő sem húzza a kezét, zsebéből lő. Szolgálati pisztolyából csak egyetlen lövést adhat le, mert Werth és egy másik katona azonnal viszonozzák a tüzet. Iszonyú a fegyverdörej a fémfalak között, a raktár előterében.
Erlandot már nem tudják megmenteni. Cobden golyója a nyaki ütőeret szakította fel. Az ezredes a padlón hever, vére sugárban ömlik.
