Két világ

Előszó

Részlet:

Micsoda népvándorlás volt! Aldo batyujára ült és szédülve nézte a forgatagot. Felemelt kézzel, fel-felcsillanó reménnyel intett a tovasuhanó autóknak, a zúgó katonai gépkocsiknak, majd ismét visszaült a cókmókjára. Nem érdemes gyalogolnia, napi 20-30 kilométereket megtennie rongyos bakancsával, fájó lábával - inkább vár még néhány órát. Ki tudja, ha szerencséje van, még estére hazaérhet.
Haza! Németországban ezerszer kiszínezte a hazatérés pillanatát, és most, amikor talán csak néhány óra választja el a megérkezéstől, az egész olyan valószínütlenül hat... talán nem is... Szívét hirtelen összeszorította a félelem. Útközben döbbentem nézte a földig rombolt falvakat, a felrobbantott hidakat, hátha náluk is...
Azután elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Ugyan, miért is rombolták volna le Santa Caterinát.. azt a néhány kis girbe-görbe utcából álló falucskát fenn a dombok között, egy óra járásnyira a várostól... hiszen nincsen ott semmi, a kastély a Szent Katalinról elnevezett kápolnával... az is többnyire üresen áll, hiszen a grófék benn élnek a városban, csak a kis épületben lakik a cselédség.. az öreg vincellérék és a lányuk. Giovanna .. Hányszor képzelte el, hogyan érkezik meg, hogyan fut elejbé kibomlott, lobogó fekete hajával, csengő kacagásával Giovanna... de hátha mégsem, talán nem is él, talán férjhezment. Vissza