Bors néni könyve

Fülszöveg

Bors néni visszatér! Nemes Nagy Ágnes halhatatlan mesealakja - akit Dayka Margit formált meg varázslatosan színpadon - 1978-ban indult el hódító útjára. Azok a gyerekek, akiknek szívébe - a könyvnek, továbbá színpadi feldolgozásának, ez utóbbi televíziós és rádiós közvetítéseinek, illetve Novák János zenéjének köszönhetően - Bors néni bűbájos, nyelvileg is páratlan megformáltságú és játékosságú történeteinek sora belopta magát, ma már felnőttek, s maguk is kisgyermekek szülei, olyanokéi, mint ők voltak a kötet első megjelenései idején. Kiadásunkhoz a könyv grafikusa, Pásztor Gábor eredeti illusztrációit felújította, játékosabbá, ötlet- és motívumgazdagabbá tette, élénkebb színvilágba helyezte át. De kicsoda is valójában Bors néni? Határtalan jóságú, látszatra kicsit koros - pedig mindössze nyolcvan esztendős - tündér, aki fent lakik a padláson, s harminchárom szobájának harminchárom ablakából kitekintve akár harminchárom világot is beláthat. Gondozgatja háztetőnyi magasban levő kertecskéjét, karóráján méri, hány perc alatt fut föl a futóbab a karóra; kendőjével tisztogatja a hold képét, ha foltos, majd kézen fogva sétál vele egyet az égen; fölszippantja és visszafújja a zacskóba a szertegurult aprócska borsszemeket; békességben éldegél együtt a nyikorgó szekrénnyel, a kitömött kecskefejjel, a dróttal, pókkal és fűrésszel, a nagy fekete Hogyishíjjákkal, a tetőkertben lakó citromfával, a Titilla nevű aranyfülű macskával, s a nagy, kék, Kékvilágos Világgal; kéményről kéményre lépkedve sétál a háztetőkön, ahonnan kissé hepehupásnak látszik Puduru-Talla-Galla, mindnyájunk éjszakai városa; ha észreveszi, hogy szárazak a juharfalevelek, csinál egy egészen kis, kerek vihart, amely alig nagyobb egy fagylaltos-sátornál, de azért van benne szél, s még egészen kicsi villámok is szaladgálnak ebben a parányi égzengésben; gyerekkorában tanult suhogást, zuhogást, huhogást, duhogást, kóborlást, varázslást, parázslást; mesél Nyúl Elekről, a fő-fő nyúlról; beszélget a holddal, nappal, aszfaltozókkal, cipővel, miközben viszi-hozza az időt - mindnyájunk idejét, életét. Ott tipeg, száll, suhan szorosan a nyomában a hol óriássá megnyúló, hol összetöpörödő Alicé-nek, a trallázva erdőt járó Micimackónak, a bolygóról bolygóra röppenő kis hercegnek - és szeméből sugárzik a fény. Vissza