Irodalomtörténet 1992/2.

Előszó

Részlet a könyvből:
"A magyar irodalomtudomány mind historizáló romantikus, mind pedig pozitivista korszakában számon tartotta és hangsúlyozta, hogy a magyar irodalom európai kontextusban alakult; sőt, nem kevés egyoldalúsággal azt tételezte, hogy a magyar irodalomnak egyes korszakai vagy költői iskolái közvetlenül visszakapcsolhatok egy-egy európai irodalomhoz, irodalmi periódushoz, többnyire „nyugati" poétikai iskolához. Amennyire szegényítette ez a fajta szemlélet a magyar irodalom fejlődésének rétegzettségét, annyira az előtérbe állította, hogy egyetlen irodalom sem csupán autochthon, „önelvű" jelenség, hanem a kapcsolatformák sokaságával része egy egyetemes eszmének, amelyet Goethe nyomán, de nem mindig Goethe értelmezését követve, világirodalomnak neveztek (jóllehet sokáig kísértett és nemcsak a magyar irodalomtudományban az a nézet, amely szerint az irodalmak útja a befogadástól, a recepciótól a „nemzeti elv", az „eredetiség" érvényesüléséig vezet). Ami mármost a magyar és a külföldi irodalmak érintkezéseit illeti, ott az összehasonlító irodalomtudomány hagyományos metodológiai eljárásai szerint értekeztek a kutatók; s a leginkább egyes művek forrásvidékére igyekeztek fényt deríteni, s ebben a forrásvizsgálatban a tematológia és a tárgytörténeti kutatás (Stoffgeschichte) éppen úgy helyet kapott, mint az úgynevezett hatásvizsgálat, amely az egyes nemzeti irodalmak különféle jelenségeit egy fejlettebbnek vagy differenciáltabbnak tartott irodalom jelenségeiből közvetlenül származtatta. Ezt a származtatást természetesen a természettudományos vizsgálat módszerei szerint végezte el; olykor morfológiai szempontból történt meg a leegyszerűsített levezetés." Vissza